René Rouzaud: Annyit láttam

Ablaknál ha elmerengve
Visszanézek életemre,
Vígságok és könnyek sodra
Jönnek mind a képek sorra,
Mind…
Hinnétek, mindez már elég,
Lehetne megpihenni rég…

Én annyit láttam, annyit láttam,
Jártam fényben, jártam árnyban,
Szólni kellett volna rég,
Hogy már elég, hogy már elég.
No de késő már,
Sodor a zúgó ár,
Mindig újabb kép
Jön még és még,
Jön még és még.

Én annyit tettem, annyit tettem,
Táncot jártam fenn a légben,
S nem volt háló, amely véd.
Magamnak mondtam: már elég…
No de késő már,
Új magasság vár,
Akad létra még,
Amíg a tested, lelked ép…

Én annyit hittem, annyit hittem
Sok-sok szédelgőnek itt lenn,
Mennyit mondták:” Mért is félsz?
Szeretlek mindig, míg csak élsz!”
S elhittem én,
Elhittem én!

Azt hittem, mindent láttam, tettem,
Mindent mondtam, mindent mertem.
S szóltam:” Nem megyek tovább…”
De akkor jöttél, mint egy láng,
Mint lidérces láng,
Messzehívó láng.

És most már nincs megállj tovább,
Mert nálad vár a boldogság,
És míg hozzádig eljutok,
Futok…futok…futok…futok…