Scheel és Sibylle Jung: Benedek apó karácsonya

 

Karácsony előtti napokban nagy hóesés kezdődött és nagyon hidegre fordult az időjárás. Muki a kis mókus, és két barátnője Zsuzsi és Paula, a két egér lányka, elhagyták az erdőt, és a falu felé igyekeztek, hogy a házaknál keressenek menedéket. Útközben az öreg erdei kápolna mellett haladtak el.

-         Ne menjünk tovább! – kiáltotta Muki az egereknek. Itt lakik Benedek apó, aki nagyon jószívű, és egész biztosan segít két éhes egérkén, és egy agyonfagyott mókuson!

Benedek apó hosszú évek óta őrizte a kis kápolnát. Manapság már nemigen járt ide senki, mert a faluban szép, nagy templomot építettek az emberek. Benedek apó mégis meghúzta minden vasárnap a harangot, s akik hallották, gyönyörködtek a kis harang tiszta csengésében. Az öreg valami neszt hallott az ajtó felől.

-         Nocsak, ki téved ide ilyen télidőben? – gondolta és lámpásával az ajtóhoz ment. A résnyi nyílásban ott vacogott a három kis vándor. – Oh, szegénykéim, gyertek gyorsan be, hiszen reszkettek a hidegtől! – kiáltott Benedek apó. – Gyertek, kedveseim, melegedjetek meg!

Benedek apó szegényes körülmények között éldegélt, de amije volt, azt mindig megosztotta a rászorulókkal. Úgy tett most is. Kenyérkét morzsált eléjük, tejet melegített kályháján. A kis erdőlakók lassan-lassan felmelegedtek, és a kályhához közelebb húzódva hálásan néztek az öreg apóra.

Az apó kedvesen rájuk mosolygott, és így szólt:

-         Régen volt látogatóm itt fent. Ugyanis elszakadt a harang kötele, így nem tudok a harang szavával a faluban lakóknak üzenni. Nagyon örülök, hogy ti idejöttetek. Nálam mindenki mindig szívesen látott vendég.

Aztán Benedek apó összecsavarta régi kockás sálját, amelyből Mukinak, s a két kis egérnek fészket készített a kályha előtt. Megrakta a kályhát fával. A tűz vidáman pattogott, kellemes meleg áradt Mukiék felé, akiket a hideg és az éhség nagyon elfárasztott.

-         Micsoda szerencse, hogy megálltunk itt a kápolnánál! – gondolta Muki félálomban. Aztán mélyen elaludt, s Benedek apó mosolyogva hallgatta szuszogásukat.

Az éjszaka közepén Zsuzsi, a nagyobbik egér lányka felébredt.

-         Paula! Muki! – ébresztgette halkan társait. Arra gondoltam, hogy készítünk valami meglepetést Benedek apónak. Nélküle még mindig ott fagyoskodnánk és éheznénk!

-         Jó – mondta Paula. – Kitaláltál már valamit? – Azt hiszem, a legjobban annak örülne, ha újra meghúzhatná a harangot. Javítsuk meg a kötelet, s akkor ismét üzenhet a faluba az embereknek.

-         Nagyszerű ötlet! Lássunk azonnal hozzá! – mondta Muki.

Óvatosan, nagyon csendesen, hogy az apó fel ne ébredjen, lázasan keresgélésbe kezdtek.

Találtak is régi vászonlepedőket, melyeket hosszú csíkokra vágva összecsomóztak. Most már csak a haranghoz kellett kötni! A kötelet cipelve nem volt könnyű nekik felmászni a magas lépcsőkön a toronyba. Ráadásul még nagyon csendesen is kellett mozogniuk! De ha valaki nagyon akar valamit, az mindig sikerül is!

A kis állatkák végre felértek a haranghoz. Picit pihentek, majd leszedték az elszakadt kötél maradványát és felerősítették az újat. A két kis egér ugyancsak elfáradt, de Mukinak még maradt annyi ereje, hogy kifényesítse a harangot.

-         Így még szebben szól majd! – mondta büszkén az egereknek, amikor elkészült a fényesítéssel.

Amikor Benedek apó felébredt, azonnal észrevette az új harangkötelet. Meghatódva néz kis vendégeire.

-         Hát ez csodálatos! – mondta nekik. Nagyszerű munkát végeztetek! Most végre újra tudok a faluba üzenni! És amilyen gyorsan csak tud, megkapaszkodik a kötélben és elkezd harangozni.

A tiszta levegőben, a szikrázó hó felett csodaszépen cseng a kis harang. Talán még soha nem szólt ilyen tiszta, csengő hangon.

Odalent a faluban nagy a nyüzsgés az utcákon. Az ünnep előtti utolsó órákban még mindenkinek akad valami vásárolni valója. Karácsonyfadíszek, ajándékok vándorolnak táskákba, kosarakba, a gyerekek meg utoljára még odanyomják orrukat a kirakatok üvegéhez, hogy megcsodálják a sok játékot és a betlehemi figurákat.

Ebben a pillanatban meghallják a csengő harangszót. Meglepve kapják fel a fejüket, s valamennyien a hegyoldalban levő kápolna felé fordulnak. – Az öreg Benedek apó! – kiáltja valaki.

-         Mindnyájan megfeledkeztünk róla! – mondják egymásnak szégyenkezve. – Hiszen olyan régen nem hallottuk a harangszót! – védekezik az egyik járókelő. – Meg aztán messze van az a kápolna, és a nagy hóban nehéz odajutni! – szégyenkezik a boltos. – És mindig olyan sok a dolgunk! – teszi hozzá a pékmester. – De most karácsony van, mindnyájan menjünk ma a kápolnához és legyen ebben az évben ott az éjféli mise! – javasolja a tanító bácsi.

Így is történt. A gyertyagyújtás, ajándékosztás után a falu népe elindul a kápolna felé.

Benedek apó az ajtóban áll, hallgatja a harangszót, amikor feltűnik a bundás, csizmás sereg, gyertyával, lámpással. Nagy öröm tölti el az öreg szívét, egyszerűen nem akar hinni a szemének.

-         Gyertek, gyertek, lépjetek beljebb – hívja a falu lakóit, és szélesre tárja az ajtót. Köszöntsük együtt a kis Jézust, aki ma született!

Hanem a sok ember nem fért be a kis kápolnába. Benedek apó a gyerekek segítségével kiviszi a kápolna elé a betlehemi jászolt, benne a kis Jézust, Mária és József szobrával.

A tiszta égen ragyognak a csillagok. Az emberek ajkán pedig felhangzanak a karácsonyi dalok és senki sem fázik. Így az éjféli misét a szabadban tartották meg.

Ilyen szép karácsonyra még a legöregebbek sem emlékeznek. Boldogan térnek haza, és Benedek apó is boldogan viszi vissza a bölcsőt a kápolnába. Mint annak idején, Betlehemben, csend és béke van.

A mókus és a két kis egér a bölcső mellett, a puha szalmába fészkelte magát és már mélyen alszanak. Benedek apó mosolyog az orra alatt.

-         Aludjatok csak kedveseim! – gondolja. – A ti segítségetek nélkül nem lett volna ilyen szép a karácsonyestém!

/Ford.: Bakó Krisztina/