Számomra ismeretlen költő: Az anya imája

 

Piciny szobácskában
Pislogó mécses ég,
Szegények így tartják meg
Karácsony ünnepét.
Nincs karácsonyfájuk,
Nem csillog, nem ragyog.
Tán megfeledkeztek
Róluk az angyalok?
Korhadt szalmazsákján
Beteg gyermek piheg,
Az anya szeméből
Könnyek árja pereg.
S megszólal a gyermek:
Miért sírsz jó anyám?
Hiszen ha meghalok
Megváltás lessz reám.
Nekünk itt e földön
Csak gond és nyomor terem.
Mondd anyám? Nem jobb e
Meghalni énnekem?
Ne sirass anyácskám!
Hisz testem, lelkem beteg,
Oh mily nagy ideje
Immár hogy szenvedek...
Imádkozzunk anyám...
Én oly fáradt vagyok,
Értem értem jönnek
Még ma az angyalok.
Fázom!...
Teritsd jobban a takarót reám
S térj te is pihenni,
...Jó éjszakát, anyám!
Elalszik a gyermek
S anyja fájón zokog,
És szive fájdalmában
Buzgó imába fog:
Oh Jézus! Kinek létét
Érzem, vallom, hiszem,
Irgalmazz, kegyelmezz,
Ne vedd el gyermekem!...
Anyai szivemnek
Egyetlen kincse ő!
Jézus, légy irgalmas
Oh légy csodatevő.
És ime a kis lakásban
Két tündéri fény...
És szól egy égi hang:
Szállj le hozzá remény,
Vigasztald meg szivét,
Mely úgy fáj, úgy sajog.
Bátoritsd... ne féljen,
Mert én vele vagyok.
S megretten az anya...
Mi ez?...Az Úr szava?
Mi ez a fényesség?
A remény csillaga?

*

Reggel lessz, a gyermek
Felébred mosolyog:
Anyácskám úgy érzem
Én már jobban vagyok.
Álmomban egy angyal
Jelent meg énnekem
S biztatott ne féljek
Mert az Úr van velem.
Oly szépen mosolygott
Ez az angyal reám.
Térdelj ide mellém
S imádkozzunk anyám.
S letérdel leborul
És zokog csendesen:
Miatyánk Istenünk!...
Ki vagy a mennyekben.