A Kerekerdő közepén van egy hatalmas
ezüstfenyőfa. Az esztendő többi napján olyan fának számít, mint a tölgyfa,
bükkfa, vagy akácfa. Mondom, az esztendő többi napján. De ma? Ma valamilyen
furcsa, eddig nem ismert nyugtalanság, valamilyen belső erő, valamilyen vágy
kerítette hatalmába a fenyőfát. December huszonnegyedike van. ragyogó, tiszta,
kellemesen hideg idő teszi a Kerekerdő levegőjét ünnepivé. A vastag hótakaró
teteje csillog-villog, szikrázik. Az ezüstfenyőnél György áll meg, a hatalmas
szarvasbika. A Kerekerdő lakói álmélkodva és értetlenül nézik, amint György a
földnek szegezi a fejét és agancsát az ezüstfenyőhöz üti. Aztán ismét a
fenyőnek rohan, mindaddig, amíg az ezüstfenyőről le nem hull minden hó.
- Káárr! Káárr! így erősködnöd! Miért bántod azt a fát? Káár érte, hiszen az ezüstfenyő a Kerekerdő legszebb fája! - veszekszik Györggyel Vendel bácsi, az öreg varjú, aki a nagy csattogásra szintén a fához repült.
Már sok állat gyűlt az ezüstfenyő köré.
- Nem erősködöm. De az ezüstfenyőnek ma másféle dísz való. Hát elfelejtettétek, hogy milyen nap van ma?
- Dehogy felejtettük! Ma karácsony van. Csináltam is egy szép csomagot, tele sárgarépával meg káposztával... - mondja Nyulam-bulam, és izgalmában mindkét füle lekonyul, mert már alig várja, hogy este legyen.
- Csipp-csiripp! Csipp-csiripp! Én is gyűjtöttem a rokonaimnak egy csomó szalonnabőrt! - csipog Csiripp, a cinke. - Kiscipőt úgysem kapok sehol, de nem baj, mert a szalonnabőrtől nem fognak fázni.
- Brruú! Brruú! Az én szerelmetes párom egy csomó kölest kap...Micsoda meglepetés lesz! Nem is sejti - turbékolja Gerléné asszonyság. - Én egy köteg selymes füvet dugtam el a szüleimnek. Nagyon szeretik a selymes füvet... - szól közbe szerényen Sutácska, az őzcsalád egyszem gyermeke.
Csakhamar olyan hangzavar lett az ezüstfenyő körül, hogy az állatok a saját hangjukat sem hallották. Egyszerre akarták megmondani, hogy mivel lepik meg a testvéreiket, szüleiket. A zűrzavarnak Röfi, a vaddisznó vet véget:
- Röff! Csend legyen! Röff! Van egy javaslatom. Legyen közös karácsonyunk. Úgyis mindig egyedül vagyunk a Kerekerdőben! És most már azt is tudom, hogy György miért rázta le a havat az ezüstfenyőről. A vastag hótakarótól hogyan díszítettük volna fel? Mert ugye feldíszítjük az ezüstfenyőt?
- Fel! Fel! Feldíszítjük! - kiabálták az állatok, szinte egyszerre.
- Jó, jó! Röff! - röffen ismét csendet Röfi. - Feldíszítjük. De mivel? Hogyan?
- Majd felakasztgatjuk a fára, ami kell. Nekünk mókusoknak, ez könnyen megy - ajánlkozik a munkára Makkrági, a mókuslány.
- Mi meg megszőjjük a fonalat, hogy legyen mivel akasztani - mondja gyorsan Takács, a pók.
- Mi meg hozunk a fenyőfára csipkebogyót! Úgyis sok rajtamaradt! - csiripelnek a verebek.
- Mi meg fenyőtobozt! Káár lenne a földön hagyni! - károgták a varjúk.
- Mi meg...! Mi meg!...Mi meg!... - mondják az állatok egymás után, hogy ki mit hoz az ezüstfenyőre, ami már nemcsak ezüstfenyő, hanem karácsonyfa is. Az bizony! Az állatok olyan gyorsan hordják a díszeket, olyan gyorsan díszítik a fenyőt, hogy az időközben feljövő Hold a látványtól csak csodálkozik. A Kerekerdő közepén csakhamar egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa pompázik. Röfi ismét kiadja az utasítást:
- Röff! Most mindenki menjen haza, hívja ide az otthoniakat és hozza el az ajándékot, amivel kedveskedni akar.
Az állatok hazasiettek, az ezüstfenyő egyedül maradt. Legalábbis az állatok azt hitték. De az ezüstfenyő tudta, hogy nincs egyedül.
- Szép vagyok? Tetszem neked? - kérdezi a Holdtól, aki örömében csak mosolyog.
- Szép...nagyon szép vagy! Tudod mit, ezüstfenyő? Adok én is valamit a Kerekerdő lakóinak. Jó?
- Jó. De mit adhatsz nekünk? Hiszen olyan távol vagy...!
- Majd meglátod...
A Hold sejtelmesen mosolyog és maga elé húz egy hatalmas bárányfelhőt. A Kerekerdőre egy pillanat alatt sötétség borult. Az ezüstfenyő nagyon megijedt.
- No! Miért takarod el magad? Meg a csillagokat? Az állatok semmit sem fognak látni!
A Hold úgy tett, mintha nem hallaná az ezüstfenyő rémült kiáltását. Maga köré hívta a csillagokat és megkérdezte tőlük:
- Látjátok, hogy milyen nagy ünnep van a Kerekerdőben?
- Látjuk, látjuk! - mondják türelmetlenül a csillagok, mert nem tudják, hogy a Hold miért kérdezgeti őket.
- Úgy gondoltam - mondja a Hold -, hogy mi is adhatnánk valamilyen ajándékot.
- Az nagyon jó lenne! De mit adhatunk, mi csillagok? Hiszen olyan távol vagyunk...
- Nahát! Még ezt sem tudjátok? Fényt! Világosságot!
-Hát persze! Fényt! Tudunk mi jobban is világítani...
- Van még egy kérésem...- kérleli a hold a csillagokat. - Az egyik csillaggyerek menjen már le a Kerekerdőbe és ma estére üljön az ezüstfenyő koronájára...Tudjátok? Ma karácsony van!
A Hold eltolja a bárányfelhőt, a csillagok a helyükre sietnek és sokkal erősebben ragyognak. Az egyik apró csillaggyerek pedig elkezd hullani, hullik, hullik, egyenesen az ezüstfenyő koronájára. Ott kényelembe helyezi magát és nappali világosságot áraszt az ezüstfenyő körül.
Az állatok csakhamar visszaérnek az ezüstfenyőhöz. Ki-ki hozza magával a szüleit, testvéreit, no és az ajándékcsomagokat, puha mohába csomagolva, hogy senki ne lássa, mi van bennük. Amikor meglátják a csillogó-villogó karácsonyfát, az ámulattól moccanni sem tudnak. Még a szájuk is tátva maradt! Ismét Röfi töri meg a csendet.
- Röff! Kellemes ünnepeket, malackáim... - és az öt csíkos kismalacnak átadja az ajándékot: egy egész zsák makkot.
- Kellemes ünnepeket! Kellemes ünnepeket! Cupp! Cupp! - hallatszik az ezüstfenyő környékéről mindenhonnan.
A jókívánságok zenéjét cuppanós puszik szolgáltatják.
A csillaggyerek egész éjszaka az ezüstfenyőn világított hírül adva a Kerekerdőnek, hogy ma éjszaka a szeretet ünnepe van: KARÁCSONY!
/Forrás: "Tél csengői csengenek"/
- Káárr! Káárr! így erősködnöd! Miért bántod azt a fát? Káár érte, hiszen az ezüstfenyő a Kerekerdő legszebb fája! - veszekszik Györggyel Vendel bácsi, az öreg varjú, aki a nagy csattogásra szintén a fához repült.
Már sok állat gyűlt az ezüstfenyő köré.
- Nem erősködöm. De az ezüstfenyőnek ma másféle dísz való. Hát elfelejtettétek, hogy milyen nap van ma?
- Dehogy felejtettük! Ma karácsony van. Csináltam is egy szép csomagot, tele sárgarépával meg káposztával... - mondja Nyulam-bulam, és izgalmában mindkét füle lekonyul, mert már alig várja, hogy este legyen.
- Csipp-csiripp! Csipp-csiripp! Én is gyűjtöttem a rokonaimnak egy csomó szalonnabőrt! - csipog Csiripp, a cinke. - Kiscipőt úgysem kapok sehol, de nem baj, mert a szalonnabőrtől nem fognak fázni.
- Brruú! Brruú! Az én szerelmetes párom egy csomó kölest kap...Micsoda meglepetés lesz! Nem is sejti - turbékolja Gerléné asszonyság. - Én egy köteg selymes füvet dugtam el a szüleimnek. Nagyon szeretik a selymes füvet... - szól közbe szerényen Sutácska, az őzcsalád egyszem gyermeke.
Csakhamar olyan hangzavar lett az ezüstfenyő körül, hogy az állatok a saját hangjukat sem hallották. Egyszerre akarták megmondani, hogy mivel lepik meg a testvéreiket, szüleiket. A zűrzavarnak Röfi, a vaddisznó vet véget:
- Röff! Csend legyen! Röff! Van egy javaslatom. Legyen közös karácsonyunk. Úgyis mindig egyedül vagyunk a Kerekerdőben! És most már azt is tudom, hogy György miért rázta le a havat az ezüstfenyőről. A vastag hótakarótól hogyan díszítettük volna fel? Mert ugye feldíszítjük az ezüstfenyőt?
- Fel! Fel! Feldíszítjük! - kiabálták az állatok, szinte egyszerre.
- Jó, jó! Röff! - röffen ismét csendet Röfi. - Feldíszítjük. De mivel? Hogyan?
- Majd felakasztgatjuk a fára, ami kell. Nekünk mókusoknak, ez könnyen megy - ajánlkozik a munkára Makkrági, a mókuslány.
- Mi meg megszőjjük a fonalat, hogy legyen mivel akasztani - mondja gyorsan Takács, a pók.
- Mi meg hozunk a fenyőfára csipkebogyót! Úgyis sok rajtamaradt! - csiripelnek a verebek.
- Mi meg fenyőtobozt! Káár lenne a földön hagyni! - károgták a varjúk.
- Mi meg...! Mi meg!...Mi meg!... - mondják az állatok egymás után, hogy ki mit hoz az ezüstfenyőre, ami már nemcsak ezüstfenyő, hanem karácsonyfa is. Az bizony! Az állatok olyan gyorsan hordják a díszeket, olyan gyorsan díszítik a fenyőt, hogy az időközben feljövő Hold a látványtól csak csodálkozik. A Kerekerdő közepén csakhamar egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa pompázik. Röfi ismét kiadja az utasítást:
- Röff! Most mindenki menjen haza, hívja ide az otthoniakat és hozza el az ajándékot, amivel kedveskedni akar.
Az állatok hazasiettek, az ezüstfenyő egyedül maradt. Legalábbis az állatok azt hitték. De az ezüstfenyő tudta, hogy nincs egyedül.
- Szép vagyok? Tetszem neked? - kérdezi a Holdtól, aki örömében csak mosolyog.
- Szép...nagyon szép vagy! Tudod mit, ezüstfenyő? Adok én is valamit a Kerekerdő lakóinak. Jó?
- Jó. De mit adhatsz nekünk? Hiszen olyan távol vagy...!
- Majd meglátod...
A Hold sejtelmesen mosolyog és maga elé húz egy hatalmas bárányfelhőt. A Kerekerdőre egy pillanat alatt sötétség borult. Az ezüstfenyő nagyon megijedt.
- No! Miért takarod el magad? Meg a csillagokat? Az állatok semmit sem fognak látni!
A Hold úgy tett, mintha nem hallaná az ezüstfenyő rémült kiáltását. Maga köré hívta a csillagokat és megkérdezte tőlük:
- Látjátok, hogy milyen nagy ünnep van a Kerekerdőben?
- Látjuk, látjuk! - mondják türelmetlenül a csillagok, mert nem tudják, hogy a Hold miért kérdezgeti őket.
- Úgy gondoltam - mondja a Hold -, hogy mi is adhatnánk valamilyen ajándékot.
- Az nagyon jó lenne! De mit adhatunk, mi csillagok? Hiszen olyan távol vagyunk...
- Nahát! Még ezt sem tudjátok? Fényt! Világosságot!
-Hát persze! Fényt! Tudunk mi jobban is világítani...
- Van még egy kérésem...- kérleli a hold a csillagokat. - Az egyik csillaggyerek menjen már le a Kerekerdőbe és ma estére üljön az ezüstfenyő koronájára...Tudjátok? Ma karácsony van!
A Hold eltolja a bárányfelhőt, a csillagok a helyükre sietnek és sokkal erősebben ragyognak. Az egyik apró csillaggyerek pedig elkezd hullani, hullik, hullik, egyenesen az ezüstfenyő koronájára. Ott kényelembe helyezi magát és nappali világosságot áraszt az ezüstfenyő körül.
Az állatok csakhamar visszaérnek az ezüstfenyőhöz. Ki-ki hozza magával a szüleit, testvéreit, no és az ajándékcsomagokat, puha mohába csomagolva, hogy senki ne lássa, mi van bennük. Amikor meglátják a csillogó-villogó karácsonyfát, az ámulattól moccanni sem tudnak. Még a szájuk is tátva maradt! Ismét Röfi töri meg a csendet.
- Röff! Kellemes ünnepeket, malackáim... - és az öt csíkos kismalacnak átadja az ajándékot: egy egész zsák makkot.
- Kellemes ünnepeket! Kellemes ünnepeket! Cupp! Cupp! - hallatszik az ezüstfenyő környékéről mindenhonnan.
A jókívánságok zenéjét cuppanós puszik szolgáltatják.
A csillaggyerek egész éjszaka az ezüstfenyőn világított hírül adva a Kerekerdőnek, hogy ma éjszaka a szeretet ünnepe van: KARÁCSONY!
/Forrás: "Tél csengői csengenek"/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése