Szergej Jeszenyin: Karcsú keze

Karcsú keze – fehér hattyupár -
motoz hajam aranyerdejében.
A szerelmet zengjük e kopár
életen át, ifjú fejjel, vénen.

Énekeltem én is valaha,
most se másul ajkamon a régi.
Lelkem felszakadt sóhajszava
hajdani szép lázaim idézi.

Ajkad ha már mindent eldalolt,
aranytömbbé merevül a lelked.
Oly hűvös a teheráni hold,
kékes fénye többé nem melenget.

Hová-mivé fordul életem?
Szép Saganém karja közt elégek,
vagy vénülve azt igézgetem,

hogy áradt a régi szilaj ének?

Minden dalban más-más szív dobog,
ez a szemnek kedves, az a fülnek.
Édeshangú perzsa dalnokot
csak Siráznak kék tájai szülnek.

Rólad pedig, ki így énekeltem,
mondjátok majd: kár volt érte, kár.
Dalolt volna szebben, édesebben,
de megölte az a hattyupár.

/Ford.: Rab Zsuzsa/