Varga néni
Debrecenben lakott a Csapó-utcában. A fehérre meszelt, földszintes házat
mindenki ismerte, mert ha vásár volt, a hegyesbajuszu emberek ide vezették a
lovakat, avagy szekerestül ütöttek tanyát a kis ház nagy udvarán. Némelykor
százötven ló állt egymás mellett, ropogtatták a hosszu vályu előtt az illatos
szénát.
Persze, nem ingyenbe
ment a beszállásolás. Egy lóért hat fillér járt, kétlovas szekér után husz
fillér. Varga bácsi többnyire a vásáron járt, Varga néni meg sütött-főzött, így
a család szedte a pénzt, avagy a kis kosztos diák, Pityu. A kisfiu megbizható
volt, tudta, hány ló áll a vályu előtt, éles szeme végigsiklott a hosszu
udvaron és észrevétlen senki sem hagyhatta el az udvart.
Egy szeptembervégi
vásáron teljesen megtelt az udvar. Varga néninek vendégei voltak, azok körül
sürgött-forgott.
- Fiam – mondta Pityunak
– ma nem érünk rá, te szeded a pénzt…oszt’ ha rendben tartod az udvart és
elszámolsz a pénzzel, kapsz te is, vehetsz cukrot vagy süteményt…
Varga néni
megcirógatta Pityu arcát, dolgára ment, a kisfiu meg kiállt az udvarra és
szedte a pénzt. Délután két óra tájban kiürült az udvar. Pityu bevitte a
kosárka pénzt, Varga néni átvette…majd belemarkolt és kedvesen szólt:
- Ez a tied, fiam…
Pityu arcára rózsákat
festett a nagy öröm. Szive is hevesebben dobogott…mit csinál majd annyi
pénzzel? Arra bizony vigyázni kell, nagy összeg két korona…sosem volt annyi
pénze…
Azután megindultak a
tervek, egyik a másik után, amint a habfehér felhők usznak az égen…mennek, szállnak
és egyszerre csak eltünnek. Hová lettek? Így semmisültek meg Pityu tervei egyik
a másik után, és a kis diák elszomorodott. Mit csináljon a pénzzel?
Október hatodikán
ünneplőbe öltözött Pityu. Ment az iskolába. Szomoruan lépett be, mert a
gimnázium kis tornyán fekete zászló lengett. Titokban egy-egy könnyet morzsolt
szét, mert nagyon meglágyitotta szivét az, amit a tanár úr mondott…bevésődött
agyába és ott rágódott: a debreceni hős vezérnek, Nagy Sándornak a leánya
Nagyváradon él…ott él nagy szegénységben…Gyermeki ésszel ugy képzelte, a
néninek nincs kabátja, talán még templomba sem mehet. A hős tábornok leánya, az
öreg néni ki sem mozdulhat otthonról. Hej, elfacsarodott Pityu szive! Igen,
szivesen küldené a két koronát, de a nagy összeg bizony édes kevés egy kabátra…
- Hová gondolsz, fiam?
Harminc korona is kell és még abból sem vehetsz jó kabátot.
Pityu leült az
udvarra és akár az ég, lelke beborult. Ám a felhők mögül kicsillant a nap,
Pityu lelke derülni kezdett és csakhamar nagy melegség járta át a szivét.
Most ugyis elkéstem –
gondolta Pityu – de jövőre ilyenkor meglesz a harminc koronám…
Még gondolatban sem
birta a nagy örömet, felugrott és táncra perdült…a nagy, nagy udvarban ugy
örült a kisfiu…
Pityu szorgalmasan
gyűjtötte a pénzt, nőtt az összeg, nőttek a napok és egyhamar lepergett egy év.
Megvolt a harminc korona…és megvolt a kabát, de Varga néni nem tudott róla…hátha
nem tetszett volna neki…
Varga néni egyik
rokona ( kedves tanitó néni) vette meg és el is küldte Nagyváradra…A csomagon
ez az irás feketéllett:
Feladó: Varga
Istvánné, Debrecen, Csapó-utca 31..
Minek is mondjam,
minek is beszélnék róla sokat, a kabát nagy, nagy örömet szerzett a nagyváradi
öreg néninek…
- Csak nő tehet ilyet –
mondta a volt tábornok leánya – oh, ha látná most édesapám…talán ott az égben
is kicsordulna könnye…mégsem küzdött hiába…
Az őszhaju nénike
leült és levelet irt, gyönyörü sorokban hálálkodott Varga néninek…Amikor a néni
a levelet olvasta, Pityura gondolt, csak ő tehette…
- Gyere csak, fiam, -
kiáltott a néni – mi jutott eszedbe?
Pityu szeme
megnedvesedett, alig tudta a nénire emelni…el is görbült az ajka:
- Rossz voltam?
Erre Varga néni
karjaiba zárta Pityut és zokogva mondta.
- Jó voltál, fiacskám,
nagyon jó…
A szobában csend
volt, nagy csend…csak az óra ketyegett örömében hangosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése