Egy városból elűzött seregély
riadtan szállt a vakvilágba, majd zöldellő erdő szélén, pihenni ült egy lombos
ágra. Egy másik ágról kakukkszavával rárikoltott a kakukk: - Honnét, koma?
Honnét, hova?
-
A városból, jaj… - és mondta volna, mint űzték volt el, a seregély, de a kakukk
a szavába vágott, s kíváncsi szóval így beszélt:
-
A városból? Beszélj, regélj, te kedves, kedves seregély! A városban mit
mondanak, ha füttyre fütty zeng, s dalra dal? Mit mondanak, ha meghallják a
madártrillák dallamát? Ha csillagos eget köszönt édes dallal a csalogány?
-
Dicsérik őt nagy lelkesen, és hallgatják szép csendesen.
-
S a pacsirtát? A pacsirtaszót, pacsirtadalt?
-
Őt is dicsérik, szeretik.
-
Hát a rigót, a feketét?
-
Dicsérgetik az énekét.
Rikoltva bólog a kakukk, és
folytatja a kérdezést:
-
És még egy kérdés, megbocsáss, bár tudom, hangom nem csodás, rólam, rólam mit
mondanak, ha hallják, hallják hangomat?
S a seregély most így felel: - Azt
sajnos nem mondhatom el, mert rólad senki sem beszél.
Szól a kakukk:
-
Dicséretet nem koldulok, önmagamról kakukkolok, csak magamról, emlékezőn,
erdőn, berken és tág mezőn.
/Ford.: Tordon Ákos/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése