Dsida Jenő: Súgás az ősznek

Ősz, te sokat tudsz:
mert sétálsz furcsán és hallgatagon,
s hervasztó, irgalmatlan,
szomorú szemeiddel
befigyelsz minden ablakon.

Ősz, te sokat tudsz,
s tudásod soha el nem vehető,
mert a halottak nagy-erősek
és tanítód a temető.

Ősz, te sokat tudsz:
és ajtómat ha titkon benyitod,
mellém lopódzva böngészed ki,
miket szitálón, csöndesen
a papirra irok.

Ősz, te sokat tudsz,
de most nyílik a szám,
s olyasvalamit súgok,
mit te se tudsz talán.

Most, hogy üvöltő, lázadt szél rohan
köd-váraktól köd-várakig,
van egy busongó kis fiú,
van egy sóvárgó kis fiú,
- ki ibolyákat álmodik.