Heinrich Heine: Dalok a Kitty-ciklusból

I

Lelkünk persze el nem válik,
Mert plátói érzelemben
Mindörökre kapcsolódott,
S lelkek kapcsa törhetetlen.

De ha elszakadna lelkünk,
Könnyedén egymásra lelne,
Mert a lelkek – lenge nemtők -
Szállva-szállnak, mint a lepke.

Sőt a lélek halhatatlan,
S oly hosszú az örökélet!
Aki ráér és nem unja:
Bármit óhajt, célba érhet.

Hej, de testünk, árva testünk
Nem szállhat, mint holmi nemtő,
Mert a testnek szárnya nincsen,
Lába van csak és – esendő.

Légy okos hát, drága Kitty!
Mért váljunk el nagyhiába?
Itt Párizsban húzd ki nyárig,
S együtt menjünk Angliába!

V

Míg a zsenge rózsa nyílott,
S csalogányok csattogattak,
Lágy karoddal átkaroltál,
Csókot adtál – szívvel adtad.

Rózsa szirmát ősz tarolja,
Dalosmadár tovasurran:
Te is tőlem tovaszálltál,
Ugy maradtam, mint az ujjam.

Hosszu, hűvös már az éjjel -
Meddig várjam visszatérted?
Azt kivánnád holtomiglan
Emlékekből éldegéljek.

/Ford.: Mészöly Dezső/