J. W. Goethe: Thule királya

Nagy úr volt Thule királya,
S hűséges szivü barát.
Haldokló kedves arája
Ráhagyta arany poharát.

Őrizte akár szemefényét,
Lakodalmakon abbul ivott,
S alig érte el ajka a szélét,
Pilláin könny ragyogott.

S hogy ütött ama végső óra,
Testált nagy bőkezüen
Barátra, rokonra, utódra -
De a kelyhet senkire sem!

Asztalnál ült lakomáján,
Udvarló népe között,
Nagy boltozatos palotáján,
Tenger habos árja fölött:

Borissza öreg királya
Még egyszer töltetett -
S vetette a tengerárba
Ama drága serleget.

Szállott, hullott le a mélybe,
Fulladt el a habba legott…
S megtört a király szemefénye:
Azon este utolszor ivott.

/Ford.: Mészöly Dezső/