Egyszer volt, hol
nem volt, volt egyszer egy szép, fehér falú házikó egy aranyos kis faluban.
Piros cserepei voltak, zöld ablaktáblái, és az ablakok előtt muskátli
virágzott. Az istállót és a pajtát zsúptető fedte, mint egy kifordított
szalmakalap. A falu a gát védelmében, a folyó partján épült.
A házban élt a farmer, a felesége és két kislányuk, akik nagyon szerették az állatokat.
A nagyobbik magas, karcsú, kék szemű lány volt. Minden karcsú és hosszú volt rajta: keskeny volt az orra, hosszú a lába. Nagyon hosszú, lenszőke haja volt. Cininek hívták.
A kisebbik barna, göndör hajú, gömbölyded kislány volt. Minden gömbölyű volt rajta: szép kerek volt a szeme, kerek kis alma az orra. Kerek volt az arca, a hasa, a popsija is. Ducinak hívták.
Tavasz volt, virágba borult, illatozott a természet. Az istállóban álltak a tehenek, mellettük elkülönítve a disznók. A pajtában a macskák, kutyák, tyúkok tanyáztak. A gyerekek legnagyobb örömére sok kis állat született.
Húsvétra a farmer Cininek négy sárga kislibát, Ducinak pedig egy barna kisnyuszit ajándékozott.
A kislibák szép fehér madarakká fejlődtek, mégsem lehettek okosak. A három Lili nevű liba nagyon rosszul viselkedett. A negyediket Lalának nevezték, ő sokkal kedvesebb volt. A négy liba kiterjesztett szárnyakkal szaladt, és boldog gágogással köszöntötte Cinit. A kislány gondozta, etette őket, ezért nagyon szerették. Nem így a család többi tagját!
A farmer nap mint nap újabb rosszalkodásaikról számolhatott be a lányának:
- Cini, a libáid megrágták a fiatal hajtásokat a kertben.
- Majd kinőnek újra, papa. Ha nagyobbak lesznek, megjavulnak.
- Cini, a három Lili megdézsmálta az epret.
- Legyen az az én részem, papa, majd nem eszem desszertet. Meg fognak javulni.
A három Lili legutóbbi rosszasága minden határon túlment: megkergették a kiskacsákat, elkapták a farkukat, és körben meglengették őket. Szegény kiskacsák rémülten rikoltoztak. Cini keservesen sírt - hiszen nagyon szerette a kiskacsákat is -, és nem talált több mentséget libái viselkedésére. A farmer eladta őket. Lalát megtartották, ő mindig nagyon jól viselkedett.
Zsuzsi nyuszit is nagyon felkavarták a kegyetlen játékok. Izgalmában egyre gyorsabban mozgatta orrocskáját. Nagyon megrovóan nézett, ám hevesen dobogott a kis szíve. Lala megnyugtatta, és elmondta neki, hogy szerencsére nem minden liba ilyen rossz...
Learatták a termést, leszedték az almát...Egyik nap Lala gondterhelten félrehúzódott egy sarokba. Zsuzsi nagyon aggódott, mi lelhette. Gyorsan szaglászni kezdett. Lala túl sokáig ült egy helyben, valami baja lehet! Nem, csak tojt egy tojást! Zsuzsi még sosem látott ilyen gyönyörű tojást, lelkesen gratulált barátnőjének. Akkora volt, mint egy húsvéti tojás. Egyetlen tyúk sem tudna ilyen szépet tojni!
Abban az évben nagyon hideg volt a tél. Zsuzsi meghívta Lalát ólja legvédettebb sarkába, a meleg szalmába. Bundája melegével melengette barátnője fagyos lábait.
Cini és Duci minden éjjel összebújva találta őket.
Azon a télen a fagy megrongálta a gátat, és egyik nap kiöntött a folyó. Elárasztotta a falut. A farmer először a családot és a teheneket mentette, aztán visszajött a kutyákért és a macskákért. Magával vitte az etetőbe kapaszkodó, rémülten visítozó kismalacokat is. Lalát hagyta, hadd ússzon a vízben, Zsuzsiról pedig teljesen megfeledkezett. A tyúkok felkapaszkodtak a lépcsőkön, a galambok elrepültek.
Zsuzsi rémülten látta, hogy egyre emelkedik a víz kis ólja felé. Nagyon megijedt, gyorsan mozgatta orrocskáját. Lala körülötte úszkált, és nyugtatgatta:
- Ne félj, Zsuzsi, itt vagyok.
Zsuzsi azonban azt felelte:
- Nem félek, csak megfáztam... - Bátor kis nyuszi volt.
Végül a víz elérte Zsuzsi tappancsait. Lala azonnal intézkedett. A ketrec mellé úszott, és azt mondta:
- Ülj fel gyorsan a hátamra, különben még tényleg megfázol!
- Nem merek - felelte Zsuzsi -, túl kerek a hátad, belecsúsznék a vízbe.
- Dehogy - nyugtatta Lala. - Széttárom kicsit a szárnyaimat, megtartalak.
Úgy is lett. Míg a gyerekek Zsuzsiról megfeledkezve sírtak a külső gáton, Lala méltóságteljesen úszott terhével az emberek felé. Az emberek, az állatok mind a vízben álló házaik után bánkódtak...
Egyszer csak meglátták a vízen közeledő fehér pontot.
- Lala az! - mondta a farmer.
- De mintha egy darab föld lenne a hátán - tette hozzá a felesége. - Szegényke, alig tud haladni.
- Mozog! - mondta Cini.
- Zsuzsi! - kiáltották egyszerre...
Lala olyan büszke és szép volt kitárt szárnyaival, mint egy hattyú. Duci óvatosan leemelte róla Zsuzsit, megölelgette, megsimogatta. Mindannyian megfogadták, hogy soha nem válnak meg sem Lalától, sem Zsuzsitól. Boldogan éltek, sok kislibájuk és kisnyuszijuk született.
/Ford.: Balla Katalin/
A házban élt a farmer, a felesége és két kislányuk, akik nagyon szerették az állatokat.
A nagyobbik magas, karcsú, kék szemű lány volt. Minden karcsú és hosszú volt rajta: keskeny volt az orra, hosszú a lába. Nagyon hosszú, lenszőke haja volt. Cininek hívták.
A kisebbik barna, göndör hajú, gömbölyded kislány volt. Minden gömbölyű volt rajta: szép kerek volt a szeme, kerek kis alma az orra. Kerek volt az arca, a hasa, a popsija is. Ducinak hívták.
Tavasz volt, virágba borult, illatozott a természet. Az istállóban álltak a tehenek, mellettük elkülönítve a disznók. A pajtában a macskák, kutyák, tyúkok tanyáztak. A gyerekek legnagyobb örömére sok kis állat született.
Húsvétra a farmer Cininek négy sárga kislibát, Ducinak pedig egy barna kisnyuszit ajándékozott.
A kislibák szép fehér madarakká fejlődtek, mégsem lehettek okosak. A három Lili nevű liba nagyon rosszul viselkedett. A negyediket Lalának nevezték, ő sokkal kedvesebb volt. A négy liba kiterjesztett szárnyakkal szaladt, és boldog gágogással köszöntötte Cinit. A kislány gondozta, etette őket, ezért nagyon szerették. Nem így a család többi tagját!
A farmer nap mint nap újabb rosszalkodásaikról számolhatott be a lányának:
- Cini, a libáid megrágták a fiatal hajtásokat a kertben.
- Majd kinőnek újra, papa. Ha nagyobbak lesznek, megjavulnak.
- Cini, a három Lili megdézsmálta az epret.
- Legyen az az én részem, papa, majd nem eszem desszertet. Meg fognak javulni.
A három Lili legutóbbi rosszasága minden határon túlment: megkergették a kiskacsákat, elkapták a farkukat, és körben meglengették őket. Szegény kiskacsák rémülten rikoltoztak. Cini keservesen sírt - hiszen nagyon szerette a kiskacsákat is -, és nem talált több mentséget libái viselkedésére. A farmer eladta őket. Lalát megtartották, ő mindig nagyon jól viselkedett.
Zsuzsi nyuszit is nagyon felkavarták a kegyetlen játékok. Izgalmában egyre gyorsabban mozgatta orrocskáját. Nagyon megrovóan nézett, ám hevesen dobogott a kis szíve. Lala megnyugtatta, és elmondta neki, hogy szerencsére nem minden liba ilyen rossz...
Learatták a termést, leszedték az almát...Egyik nap Lala gondterhelten félrehúzódott egy sarokba. Zsuzsi nagyon aggódott, mi lelhette. Gyorsan szaglászni kezdett. Lala túl sokáig ült egy helyben, valami baja lehet! Nem, csak tojt egy tojást! Zsuzsi még sosem látott ilyen gyönyörű tojást, lelkesen gratulált barátnőjének. Akkora volt, mint egy húsvéti tojás. Egyetlen tyúk sem tudna ilyen szépet tojni!
Abban az évben nagyon hideg volt a tél. Zsuzsi meghívta Lalát ólja legvédettebb sarkába, a meleg szalmába. Bundája melegével melengette barátnője fagyos lábait.
Cini és Duci minden éjjel összebújva találta őket.
Azon a télen a fagy megrongálta a gátat, és egyik nap kiöntött a folyó. Elárasztotta a falut. A farmer először a családot és a teheneket mentette, aztán visszajött a kutyákért és a macskákért. Magával vitte az etetőbe kapaszkodó, rémülten visítozó kismalacokat is. Lalát hagyta, hadd ússzon a vízben, Zsuzsiról pedig teljesen megfeledkezett. A tyúkok felkapaszkodtak a lépcsőkön, a galambok elrepültek.
Zsuzsi rémülten látta, hogy egyre emelkedik a víz kis ólja felé. Nagyon megijedt, gyorsan mozgatta orrocskáját. Lala körülötte úszkált, és nyugtatgatta:
- Ne félj, Zsuzsi, itt vagyok.
Zsuzsi azonban azt felelte:
- Nem félek, csak megfáztam... - Bátor kis nyuszi volt.
Végül a víz elérte Zsuzsi tappancsait. Lala azonnal intézkedett. A ketrec mellé úszott, és azt mondta:
- Ülj fel gyorsan a hátamra, különben még tényleg megfázol!
- Nem merek - felelte Zsuzsi -, túl kerek a hátad, belecsúsznék a vízbe.
- Dehogy - nyugtatta Lala. - Széttárom kicsit a szárnyaimat, megtartalak.
Úgy is lett. Míg a gyerekek Zsuzsiról megfeledkezve sírtak a külső gáton, Lala méltóságteljesen úszott terhével az emberek felé. Az emberek, az állatok mind a vízben álló házaik után bánkódtak...
Egyszer csak meglátták a vízen közeledő fehér pontot.
- Lala az! - mondta a farmer.
- De mintha egy darab föld lenne a hátán - tette hozzá a felesége. - Szegényke, alig tud haladni.
- Mozog! - mondta Cini.
- Zsuzsi! - kiáltották egyszerre...
Lala olyan büszke és szép volt kitárt szárnyaival, mint egy hattyú. Duci óvatosan leemelte róla Zsuzsit, megölelgette, megsimogatta. Mindannyian megfogadták, hogy soha nem válnak meg sem Lalától, sem Zsuzsitól. Boldogan éltek, sok kislibájuk és kisnyuszijuk született.
/Ford.: Balla Katalin/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése