B. H. Lulafs: Gelderni est

Bágyadt sugárt szór tünő alkony el
Aranykalászos szántóföldeken,
Itt és amott, mint pislogó világ
Csillag mosolyg a tiszta kék egen.

Szelid esthajnal-csillag lángja kél
Arany lámpásként a tölgyes felett,
Felhőcske sincs, a mely fátyol gyanánt
Meglopja a sugárt, mit rája vet.

Köröskörül kihalt a lét zaja,
A föld az ég ruháját ölti fel,
Susogva járó szellő összefoly
Éji bogárkák zümmögésivel.

Egy kis falu harangja sírja el
Az elhaló nap végbúcsú dalát,
Hazatérő nyájak kolompszava
Reája mélabús visszhangot ád.

Ezüst harmattól rezgő fű között
A rét zenésze: tücsök cziripel,
Virágos partok közt lejtő patak
Zúgásival szenderbe ringat el.

A nap hevétől lankadt földmüves
Nehéz dolgának szintén nyugtot ád,
S esti szellők simogatási közt
Keresi fel csendes kicsiny lakát.

A mely virágzó hárs-lombok közűl
Repkény ölelt falával integet,
Förödve az alkony sugáriban
Mely ég mohos nádtetője felett.

S magas kéményén még bíborszínű
Füstfelhő száll a tiszta ég felé,
Barátságos tűzhelye, lángival
Szeretve int az érkező elé.

Hangos zsivajjal futnak gyermeki
Meglátva a hazatérő atyát,
Farkcsóválva csahol a hű eb is,
Midőn a kert határát lépi át.

A mint belép, szivből jövő, meleg
„Jó estét”-tel fogadja hű neje
S felüdíti ízes, barna kenyér,
És bőtejű tehén édes teje.

Evés után pipára gyujt legott,
Eregeti füstjét nyugalmasan,
S nyugvás előtt a hamvadó parázst
Megszítja még egy párszor gondosan.

S míg bólingatva szender fogja el
A pihenés órája jöttivel,
Szerény ágyán édes álomra dől,
Honnan csupán a hajnal költi fel.

S újúlt erővel s kedvvel lát megint
Dolgához a mezőn vagy réteken.
- Mi boldog ő! hogy élte napjai,
Így folynak el nyugodtan, csendesen. –

/Ford.: Szalai Károly/