Bozzai Pál: Végsohaj

Nem esztendők hozzák az időt!
Megagg az ember, mint a nyár,
Meleg szívvel, forró kebellel,
Ha az időnk viharja jár.

Mért számolod a lassu órát
S a perceket fejed fölött?
Szivednek minden dobbanása
Egy ür a mult s jelen között.

S ez ürben, képtelen szemekkel,
Kietlen sorsod néz reád:
Elénekelted életednek
Már hajnalát és alkonyát.