C. F. Meyer: A sebzett fa

 

Mély sebet hasitottak a szivedbe,
gonosztevők, - mondd, nagyon fájt a fejsze?
Köteléked gondos kezem csavarta,
s bízom benne: Meggyógyúlsz, fiatal fa!
Magam, szinte egyazon pillanatban,
élesebb késtől mélyebb sebet kaptam.
Nap-nap után megnézem a tiédet,
s közben az enyém tűrhetetlen éget.
Mohón szívod dús erejét a földnek
s az mintha belém hatolna belőled!
Zúzott kérgedből örök csodabalzsam,
friss nedv csorg. S mintha átpezsdűlne rajtam!
Sebed nézve, hogy enyhűl, forrva, küzdve,
úgy érzem, mintha a magamé hűlne!
A természet ható gyógyszere zsongat,
hiszem: Mindketten túléljük a rosszat!
Hány élet halt ily sebbe, mennyi tünt el!
Mi ketten dicsekszünk még sebeinkkel!

/Ford.: Szabó Lőrinc/