Kormos István: A fázó rókafiak

Hol volt,
hol nem,
erdő-mélyen,
rengeteg erdő sűrűjében,
fák sűrű
lombja alatt,
bokrok vad-tüskés
árnya alatt,
volt egy rókalyuk,
telistele,
azaz lakója
egy öreg róka,
körötte hét csöpp
rókafióka -
Hét kicsi kölyke
ott élt vele.

Erdő-mélyen,
fák hűvösében,
bokrok ágbogas
vad sűrűjében,
ahol születtek,
rókalyuk alján,
hét kicsi rókák
ott hömpörögtek
nyulat álmodva
hosszú fülekkel
az öreg róka
mellett a szalmán.

Hanem egy éjjel,
vak éjszaka,
fölsír a szalmán
a rókalyukban,
fölsír egy apró
rókafióka:
"Fá-á-á-zok, mama!"

Hat kicsi társát
mind fölveri. –
Az öreg róka
így szól neki:

"Ej, kutya kölyke!
Hogy fázhatsz nyáron?
Ez aztán szégyen!
Mi lesz itt télen?
Hallod-e, hékám,
csöpp varasbékám:
ha fázni kezdesz,
majd télen megvesz,
meg a hideg fagy,
előre látom!
Ne halljam többet:
"Jaj, fázo-hok!
Mert egyet elnáspángolok!"

Hét kicsi kölyke
előre fél -
Anyjukat kérdik,
az öreg rókát:
"Mi az a hideg?
Mi az a tél?"

Az mordul egyet:
"Majd meglátjátok!
De mars aludni,
mert odavágok!"

Hét kicsi kölyke
elaluszik.
Hanem álmukban
nem szaladoznak
fürge nyuszik.
Fagyot álmodnak,
vad hideget,
előre félik
hét kicsi rókák,
hét rókakölykek
a zord telet.

Másnap reggel
hét kicsi róka,
hét kicsi fázó
rókafióka,
tanácsot ülvén
imígy beszél:
"Kérdjük meg, fickók,
más okosoktól,
ugyan mi fán is
terem a tél!"

Azzal szépen,
erdő-mélyen,
rengeteg erdő sűrűjében
szétszaladoznak
megtudni végre,
mért is gondoljon
hét kicsi róka,
rókafióka
olyan vacogva
arra a télre.

Elébük toppan
medve koma.
Körül esengik,
körül nosza:
"Mondd meg, te Talpas,
mi az a tél?
Ahogy itt állunk,
itt álldigálunk,
hét kicsi rókák
előre fázunk,
mindegyikünk már
előre fél!"

Azt mondja medve koma:
"Haj, kölykek!
Haj, micsoda?
Mi a tél?
Biza tudom,
épp ezért átaluszom!
Barlangom mélyén,
brumma,
elkél a meleg
dunna,
s tarthat a kutyaidő,
nem bújok addig elő!"

Hét kicsi róka
tovább szalad,
erdő-mélyen,
fák sűrűjében
egy ordas farkas
útba akad.

Körül esengik:
"Ordas koma!
Te segíts rajtunk,
segíts, nosza!
Mi fán teremhet
ugyan a tél?
Ahogy itt állunk,
itt álldigálunk,
hét kicsi rókák
előre fázunk,
mindegyikünk már
előre fél!"

Azt mondja farkas koma:
"Mit, kölykek?
Hej, micsoda?
Mi a tél?
No, mondhatom,
koppan a körmöm a fagyon!
Rágondolni se jó,
mikor lehull a hó!"

Hét kicsi róka
tovább szalad,
erdő-mélyen,
fák sűrűjében
egy szál nyulacska
útba akad.
Azt kérincsélik:
"Aj, te Füles!
Süss ide, kérlek,
de légy ügyes!
Lelkedre mondd meg:
mi az a tél?
Ahogy itt állunk,
itt álldigálunk,
hét kicsi rókák
előre fázunk,
mindegyikünk már
előre fél!"

Azt mondja Füles koma:

"Mit kérdtek?
Mi micsoda?
Mi a tél?
Haj, tudom én!
Eleget fázok,
fagyon bokázok,
amíg valamit enni találok
tél idején!"

Hét kicsi róka
tovább szalad,
erdő-mélyen,
fák sűrűjében
egy tarka madár
útba akad.
Kérdik esengve:
"Madár koma!
Segíts mirajtunk,
segíts, nosza!
Mi fán teremhet
ugyan a tél?
Ahogy itt állunk,
itt álldigálunk,
hét kicsi rókák
előre fázunk,
mindegyikünk már
előre fél!"

Azt mondja madár koma:
"Mit?
Hogy a tél micsoda?
Fickók, azt nem tudom én,
mert ősszel messzire szállok,
délen melegre találok
tél idején!"

Sorra mind imígy beszél:
"Várjatok a végire,
hamarost elér ide!"

S erdő-mélyen,
fák sűrűjében,
telik az idő ugyan szépen.
Előbb az ősz jön:
hull a levél,
csupasz a sok fa,
az erdő bokra,
messzire száll a madár,
sárgul az őszi határ:
jön, jön a tél.

Barlangba bújik a medve,
brumma!
Tavaszig elkél a meleg
dunna!

Hull a hó,
hull vastagon:
szalad a farkas
behorpadt hassal,
és körme koppan,
kopp! - a fagyon.
Futkos a havon a nyúl,
nagy füle hátrakonyúl.
Hol a füvecske,
a jó?
Vastagon belepte
a hó.

Nohát, ha itt a tél
hét kicsi róka,
rókafióka
nyár ideje óta
mindegyre fél?

Nem kell azoknak
félni már!
Nagy róka lett
a hét betyár:
nem rókakölykek,
vacogók,
a tél hírére
szaladók.
Van már bundájuk,
szép veres,
hozzá a kedvük is hegyes,
hullhat a hó,
fúhat a szél,
a rókát nem bántja a tél.

Ha bántaná,
hát haja-haj,
e mese tovább tartana.

/Forrás: Roskad a kormos hó/