M. Lermontov: Monológ

Légy boldog, ha semmi se vagy a földön!
Mit ér tudás, mit a becsvágy tüze,
s a tehetség, a szabadság s a szív,
hogyha egyik se hasznosítható?
Észak fiai, olyanok vagyunk mi, mint
Észak virága: nyarunk túlrövid
s elhervadunk, gyorsan, könyörtelen.
Akár a szürke nap a téli égen,
oly szegény, oly ködös az életünk,
s nemsoká lejár és megáll az óra.
Mifelénk csak szorongva ver a szív,
búsul, nehéz, s a kebel csak feszűl.
Nincs szerelem és nincs édes barátság,
zord kételyektől mérgezve üres
viharban vész el az ifjú erő,
keserű az élet és salakos
s a fáradt szív nem ismer örömöt.

/Ford.: Szabó Lőrinc/