Robert Frost: Puszta helyek

 

Hó hullt és éj hullt, gyorsan suhogott,
Mezőn, merre jártam, látva ott
A földet majdnem rejtő lágy havat
S néhány kilátszó torzsát és gyomot.

Az erdő tűri, hogy ez jut neki.
Az állatot vacka melengeti.
Szinte hiányzom, másutt lebegek:
Magány száll, észrevétlen rejteni.

Amily magányos ez a nagy magány,
Folyton magányosabb, teljes hiány -
Tudatlan hó fehére, tisztaság,
Nincs mit szóljon, szótlanságot csupán.

Nem rémítenek néptelen terek,
Csillagok közti űr, csillagsereg,
Mert otthonom körül, és bennem is,
Szörnyűbb rém ásít: a puszta helyek.

/Ford.: Weöres Sándor/