Sinka István: Fölöttünk örök lomb

Éva öltözködi bűvös ruháját,
s karcsú, nagy virágként tündérré szépül.
S míg a hold rendezi lila szobáját,
galambok álmodnak: Az este éjjűl.

Fülembe suttogó őszi kedvesem,
igézve állunk: nincsen sír s halál.
Beszélek hozzá, mosolyog csendesen,
s a szeme, a szeme nagy violasugár.

Hallgat, nem szól halhatatlan szerelmem.
Nem estém ő nékem, és nem lesz éjszakám.
Fekszünk egymás mellett időtlen selymen,
s fölöttünk örök lomb zúg fönn az esti fán.