Anne Bradstreet: Egyik gyermeke születése előtt

Múl mindenestől ez árnyékvilág:
Résen a balsors, ha vidulni lát:
Nincs oly hűség, oly szoros kötelék,
Hogy el ne szakasszon tőle a vég.
Az ítélet, ha kimondták felettem,
Egyszerű, ó, s megfellebbezhetetlen.
Hogy mikor szemel majd ki a halál,
Hogy sorsod, elveszíts, mikor talál,
Előttünk, Drága, még titok marad:
Szerelmem sugallja csak búcsumat,
Hogy ha a frigy, mely köt, felbontatott,
Magadénak tudhass, bár nem vagyok.
Kapd, ha nem látnám napjaim felét,
Természetes juss helyett Istenét:
A sok hibám, mit kerülsz, hiszem,
Enyésszen porrá sírom mélyiben:
Ha volt bennem erény és tisztaság,
Emlékezetedben éljek tovább:
Ha el is múlt gyötrelmem s bánatod,
Kit öleltél, szeresd, habár halott:
S ha adatik is, nemcsak vétetik,
Óvd életem kicsiny maradékait:
S ha szerettél, s ha becsülöd magad,
Mostoha nő kényére, jaj, ne add.
Ha soraim felleled egy napon,
Sóhajjal illesd hűlt ravatalom,
S szerelmed kér, csókold meg e papírt,
Amelyre ő sós könnyel búcsút írt.

/Ford.: Kiss Zsuzsa/