Első náme
Te szépek szépe, éke vagy a földnek,
Valahány nép van, mind hódol előtted.
Te gyönyörűség, arcod makulátlan,
Jaj s bú fakad tekinteted nyomában.
Ó, pille-hajad, aki látja, boldog,
Nem rejt az éden sem hozzád hasonlót.
Orcádtól a Nap elfakul az égen,
Újra éled nárcisz-szemed szinében.
A méhek gyűlnek ajkad illatára,
A termeted, mint szép, szelíd platánfa.
Úrnőm! Ha szólsz, némák a férfiszájak:
Hiszen ha szólnak, úgyis dadogás csak.
Ahol te jársz, nem nyílik rózsabimbó:
Van-e bimbó, piciny szádhoz hasonló?
Szivem lakát nagy szépséged betölti,
A lelket édes illattal telíti.
Mikor nevetsz, tavasz virul a télben,
És mósusz-illat szállong szerte-széjjel.
Ha rád nézek, lelked látom szemedben,
Piros ajkad vérnek látom szemedben.
Platánfa, kedves, mennyei platánfa,
Orcádnak fénye: lelked ragyogása.
Papagáj pihe ajkad csepp pihéje,
Az igazgyöngy pirul, fogadra nézve.
Tündérkirálynő, égi vár, ha látnak,
A királyok a lovukról leszállnak.
Hajad Mózes-kígyó tekergő mása,
Az ajkad bús sziveknek Messiása.
Sötét sátor hajad indus varázslat,
Bűvös szemedből Kásmir tüze árad.
Megnémulok, ha szólsz! De szólj te mégis,
Ajkad mézéért eleped a méz is.
Ki téged megszeret, ha bárki volna,
Megtébolyodik, lesz világ bolondja.
Szépség e földön nincs hozzád hasonló,
Nincs senki szenvedő hozzám hasonló.
Kit ily kedves szeret, nincs gondja másra,
Egész világ az ellensége bárha.
Kit ily tündér vigasztal, mit se bánja,
Ügyet se vet irígy gonoszkodásra.
Ki látni készül, ha kínra készül,
Rózsát sosem szakíthatsz tüske nélkül.
Virágok híve úgy boldog, ha szenved,
Tűri örömmel az édes keservet.
Pohárnok, jöjj, vigadjunk egyet, együtt,
Magunk mulatva bajunk elfeledjük.
Harmadik náme
Fenyősudár, te rózsaarcu szépem!
Pihéd bazsalikom, hajfürtöd ében.
Alif tested, szemöldököd nun, ha látnak,
Világ Lejlái mind Medzsnunra vágynak.
Piciny szád mim, szemed szad-hoz hasonló,
Elevenek közt nincs hozzád hasonló.
Újhold- orcádtól telt Hold kél az égre,
Arcod napfény, sötétlik hajad éje.
Ó, sziromarc, te, ciprusfácska, büszke!
A világ csak szépséged lomha tükre.
Híred zengi Perzsia s Indokína,
Hajfürtöd Kína mósuszát lebirja.
E szépség híre hangzik városodban,
Ilyen, mint én, sok tízezer rabod van.
Szerelmed dönte kínkeservbe engem,
Szegényt, úrnőm, ó, részesíts kegyedben!
Bálványom, szabj határt a szenvedésnek!
Válás tüzében add, hogy el ne égjek!
Gyötrődni érted már maga a hűség,
Aprócska kín - mézédes keserűség.
A szerelmes kínját nem panaszolja,
Szerelmesnek a kín választott sorsa.
A kín útját tapodja bár a lábad,
Nem is szerelmes, aki belefárad.
Rubint ajkad lehetne orvosságom,
Bajomra más írt de nehéz találom.
Együtt tevéled én sosem lehettem,
Koldus hogy részesülhet sáhi kegyben?
Az elválás betört szegény szivembe,
Előtted hódol nagyurak szerelme.
Hogy elváltunk, belém hatolt a bánat,
A szívem szakad, megszakad utánad.
Nélküled nem kell testemnek a lélek,
Hiszen mért élek, ha nem érted élek.
Pohárnok, jöjj, teljen a Dzsemsid-serleg,
Mulandó minden, ragadd meg a percet!
/Ford.: Brodszky Erzsébet/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése