Felhő lebeg az égen át,
A hold békén világol,
Fénylik a nád, küldi a nád
Halk sóhaját a lápról.
Gólya lépdel, magányos árny,
Az ingovány vizében:
Mélázva lép, s lába nyomán
Csillan a víz sötéten.
Vak partfokon ülök magam,
Szívemre leng magányom,
S míg lelkem zsong ábrándosan,
Lelkemre hull az álom.
/Ford.: Lothár László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése