Avetik Iszahakjan: Pipacspiros ifjúkorom

Pipacspiros ifjúkorom,
arany időm, jaj, hova tűnt?
Aranyfényű szép tavaszom
izzó szirma, jaj, hova tűnt?
Szívem húrja is elszakadt?
Fülemilém is tovatűnt?
Pipacspiros száz álmom is,
déli napom is tovatűnt?

Fölragyogott s kihunyt ezer
gyémánt csillag a szívemen.
Szellők neszén zsengén letört
rózsát fogó selymes kezem.
Tűzkohó volt érző szivem,
lángolt benne dal s szerelem.
Most sötét tél lett életem.
Déli napom, jaj, hova tűnt?

Az ember-lét a szívben él.
Ha holt a szív, a lét mit ér?
Szívem s napom a szerelem.
Napom hunytán a szív mit ér?
Ha kedves szív kéri szivem,
cudar világ ellene kél.
Bölcsőmtől vágy s szomj életem.
Déli napom, jaj, hova tűnt?

Gyásznak háza ez a világ,
alapfala örök halál!
Ember, hitvány féreg, mi vár?
Csúszás-mászás, mindig a sár!
Légy bár győztön-győztes király,
reszketsz folyvást, mint gyönge szár.
Ember-ész? Csak kín, gyötrelem!
Déli napom, jaj, hova tűnt?

Bánatom űz, útra kelek,
búsan járok völgyet, hegyet,
Míg bolyongok, elrejtenek
szárazföldek és tengerek.
Társra vágyok árván, kinek
elsírhatom a könnyemet.
Ah, társam mind meghalt korán...
Déli napom, jaj, hova tűnt?

Sivatagba elvonulok,
a sziklákat ölelgetem,
kőre csügged szegény fejem,
ott gyötrődök reménytelen.
Szemfedőm is odaviszem,
s magam ástam, vár sírverem.
Elszállt a lét, időm letelt...
Déli napom, jaj, hova tűnt?

/Ford.: Majtényi Zoltán/