Erdélyi József: Reggel

 

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a Nap,
mentem sötét fenyők alatt:
kezemet fogta jó apám,
sárgarigó fütyült a fán…
Sárgarigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó,
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét:
jó lenne nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek,
sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át,
fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan,
hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép:
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét…
Egy szép reggelre gondolok,
mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a Nap,
megyek sötét fenyők alatt:
kezemet fogja holt apám
s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó:
de halni szebb és halni jobb,
s én mosolygok és meghalok…