Csokonai Vitéz Mihály: A reggelről

 

Már alélve pislog szép fénye azoknak
Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Felébredésére a piros hajnalnak,
Melly már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
S aranyos csipkékkel körűl övedzi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
Az estve még félig bimbó virágokat,
Amellyek kitárván szagos kebeleket,
Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
Mellyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
A kies vőlgyeket bényargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amellynek piros rózsából rakott
Óltárára hint le a hajnal harmatot,
Mellyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
Az egész szent helyet béfüstölik velek:
Mellynek az ambránál éltetőbb illatja
Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
S rá tisztelő fővel a fűvek hajlongnak.