Gedái: Nem tudám

Szívrablóm, hogy rubin ajkad éltetőm volt, nem tudám.
Hogy a szívem fájdalmára gyógyírt nyújtott, nem tudám.

Kedvesem, most értem én, a távollét hogy mit jelent,
Hogy ameddig együtt voltunk, boldog kor volt, nem tudám.

Hogy szép hajad fürtje ott a csipkerózsa lombja közt
Tiszta hitvallás és hívő ragyogás volt, nem tudám.

Néma most a szívem, ó jaj, távollét völgyébe zárt,
Hogy a lábad nyoma életvizet ontott, nem tudám.

Messzeségből minden órán Hold-orcád ha rám ragyog,
Gedáinak hogy a legszebb reményt nyujtod, nem tudám.

/Ford.: Brodszky Erzsébet/