Gyulai Pál: Falun

Elfáradtam Pest zajában,
A hiúság vásárában,
Lelkem ki nem birja már!
Rejts el völgy, takarj el erdő,
Enyhits fű, fa, illat, szellő,
Vidíts föl dalos madár!

Hadd dűljek le e zöld hantra,
Hadd feledjek bár egy napra
Mindent, ami fáj, mi bánt:
Gőgös ember rangját, fényét,
Bók adóját, divat kényét,
Léha férfit, léha lyányt!

Hadd ne lássam a sok arcot,
Régi bünt és uj álarcot,
Tettető mosolyt, könyüt:
Önző szivet, hiú elmét,
Rágalomnak kigyónyelvét,
Mindig ujra s mindenütt.

Hadd ne lássak tapsoló kézt,
Hadd ne halljak nyegle művészt,
Hazug költőt, szónokot!
Őrizzen meg ez a távol
Honfidühtől, párttusától,
S ne olvassak hirlapot!

Rejts el hát völgy, rejts el erdő,
Ringass lágyan enyhe szellő,
S majd ha száll az alkonyat,
Esti csillag, éj magánya,
Suttogó lomb csalogánya,
Hozd meg édes álmomat!

Fáradalmam' hadd pihenjem,
A világot hadd feledjem,
De mi már elveszve rég:
Az életnek derüs képét,
Szívem egy-egy szép emlékét,
Hadd álmodjam vissza még!