N. Lenau: Mulandóság

Az estcsillag bágyadt sugara
Halványan, búsan int a földre.
Ismét vége, vége egy napnak,
Mely vissza nem tér: eltünt örökre.

Lengve felhőfoszlányok szállnak
Ide s tova a holdsugárba’
S halvány rózsából kötnek koszorut
A meghalt nap sirhalmára.

Ó, a mulandóság sírja
Eltemet bánatot, panaszt.
De eltemet sok szépet is:
Boldogságot…álmot, tavaszt!

/Ford.: Virsik Mária/