Ha
nem lesz többé ifju, fürge vérem:
Kis házikóm lesz akkorig, megérem.
Kis házikóm lesz akkorig, megérem.
A
ház mögött, ha jól fordul a kockám,
Lesz egy tenyérnyi kertes udvarocskám.
Lesz egy tenyérnyi kertes udvarocskám.
Néhány
fenyő a kertet megtalálja -
Lugasba ülni jó lesz majd alája.
Lugasba ülni jó lesz majd alája.
S
nő majd virágom: pézsmám, szarkalábam,
És portuláka hajt az út porában.
És portuláka hajt az út porában.
S
oly csöndes leszek, ha megöregszem:
Tyukokkal kelek, tyukokkal fekszem.
Tyukokkal kelek, tyukokkal fekszem.
Napközt
elbibelődőm házi bajjal:
Tejforralással, rongyolt párna hajjal.
Tejforralással, rongyolt párna hajjal.
Este,
ha vacsoracsillagba nézek:
A jövőt kérdem, multat nem idézek.
A jövőt kérdem, multat nem idézek.
Mert
nincsen rózsa s emlék tövis nélkül -
De a halállal szivem összebékül.
De a halállal szivem összebékül.
…És
akik tudták, hogy ki lakott bennem,
Nem emberszóval siratnak meg engem.
Nem emberszóval siratnak meg engem.
Fenyőfáim
majd bólogatva intik:
„Lehajtott fejjel jött árnyékunkba mindig.
„Lehajtott fejjel jött árnyékunkba mindig.
Alázatra
a lelkét eljegyezte
Annak, ki óvta őt, ki jól fedezte.”
Annak, ki óvta őt, ki jól fedezte.”
S
szól egy virág: „Rágondolok kezére,
Gyámoltalan sorsunkban hű vezérre.
Gyámoltalan sorsunkban hű vezérre.
A
gyöngéhez oly gyöngéd volt e kéz!”
S sok kis virágom sirva összenéz.
S sok kis virágom sirva összenéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése