R. Berde Mária: Majd

Ha nem lesz többé ifju, fürge vérem:
Kis házikóm lesz akkorig, megérem.

A ház mögött, ha jól fordul a kockám,
Lesz egy tenyérnyi kertes udvarocskám.

Néhány fenyő a kertet megtalálja -
Lugasba ülni jó lesz majd alája.

S nő majd virágom: pézsmám, szarkalábam,
És portuláka hajt az út porában.

S oly csöndes leszek, ha megöregszem:
Tyukokkal kelek, tyukokkal fekszem.

Napközt elbibelődőm házi bajjal:
Tejforralással, rongyolt párna hajjal.

Este, ha vacsoracsillagba nézek:
A jövőt kérdem, multat nem idézek.

Mert nincsen rózsa s emlék tövis nélkül -
De a halállal szivem összebékül.

…És akik tudták, hogy ki lakott bennem,
Nem emberszóval siratnak meg engem.

Fenyőfáim majd bólogatva intik:
„Lehajtott fejjel jött árnyékunkba mindig.

Alázatra a lelkét eljegyezte
Annak, ki óvta őt, ki jól fedezte.”

S szól egy virág: „Rágondolok kezére,
Gyámoltalan sorsunkban hű vezérre.

A gyöngéhez oly gyöngéd volt e kéz!”
S sok kis virágom sirva összenéz.