Számomra ismeretlen költő: Csacsik felszabadulása

Ilyen még nem történt a kerek ég alatt:
Nagygyülést tartottak egyszer a szamarak!
Már pedig mióta szamár lett a szamár,
Mifelénk – ugy tudjuk – gyülésekre nem jár.

De hát a csacsiknak rosszul ment a dolga,
Úr nem volt közöttük sohse csak szolga.
Ki vizes kordélyt vont, ki juhászt vitt hátán,
S csak rossz kórón éltek, meg büröksalátán.

Javitni szerettek vón hitvány sorsukon,
Hogy bot ne táncoljon többé tomporukon.
Marjukat, szügyüket szijjszerszám ne törje,
Jobb legyen a kosztjuk, s több legyen belőle.

Mikor egy nagy réten összejött a gyülés,
Volt ott nagy iázás, helyeslés, meg bőgés,

Különösen mikor a szónok kimondta:
„Nem élhetünk tovább ilyen szamármódra!”

Elhatározták, hogy többé nem szolgálnak,

Kinn a szabad mezőn szabadon sétálnak,

Táncolnak napestig, legelnek, jólélnek,
S melegben esőért kórusban zenélnek.

Történt amint mondták. Egész csacsi sereg,
Kinn a szabad réten vad futásnak eredt,
Míg egy zöldelő, dus mezőre akadtak
S elhatározták, hogy ezután itt laknak.

Egész nap sétáltak, bőgtek, ittak-ettek,
De a számitásból egyet kifeledtek:
Elérkezett a tél, hó födte a rétet,
Nem találtak sehol sem eleséget.

Már-már éhen vesztek volna mind egy szálig,

Míg a legokosabb tanácsot nem ád, igy:
„ Csacsiság mit tettünk, tanuljunk belőle,
Hátha okosabbak lehetünk jövőre.”

„ Munka nélkül láttuk, szabadság hiába,

Mert dologtalannak felkopik az álla!
Menjünk az emberhez, kérjünk munkát ismét,
De kérjük, hogy terhünk némileg könnyitsék.”

Igy is határoztak, szépen hazamentek,

De még rosszabb sorja lett az életüknek.
Sulyosabb lett terhük, kosztjuk még hitványabb,
Elnyomás a vége szamárszabadságnak.