Tóth Endre: Estharang

 

Itt az alkony, együtt ülünk,
A tölgy lombja tova hull:
Lelkünk messze jár kivűlünk,
Tán a múltban valahol.
Jön a szellő, reszket a tölgy:
Fészkéhez tér a galamb:
Kék ködében reszket a völgy...
Kong a kisded estharang.

Tér a munkás nyugalomra,
Kalapvéve csendesen:
Pásztor és nyáj zöld halomra
Minden áldott estelen.
Tér a gyermek anyaölbe,
Alunni a dal, a hang:
Tér az éj a tikkadt földre...
Kong a kisded estharang.

Üdvözlégy!...oh üdvözöllek,
Visszahívó tiszta hang:
Mely, mi visszatér, mindennek
Nyugalmas éjt adand.
Nyugalom kél reád: és itt
Csak mi vallunk nyugtalant -
Kiszállt lelkünk oda késik...
Kong a kisded estharang.

Évek multak, hosszu évek,
Hogy először itt ülénk:
Szine ékesb a levélnek
S vidámabban néz felénk.
Emlékeim megölelnek
S visszavisz egy messze hang:
De téged már nem ott lellek...
Kong a kisded estharang.

Közcsalódás vive minket
Elvált uton cél felé:
A reményt mely felénk intett
Lelkünk kábán követé.
Oh beszélj a multról nékem!
Hangod szentegyházi hang,
Hátha visszatér igéden...?
Kong a kisded estharang.

Akkor boldogságról szóltál,
Arról zengett dalt dalom:
Hallgatásunk most bús zsoltár,
Bezárt ajkunk fájdalom.
S hogy még egyszer sírjak véled
Halk sohajjal, mint a lant:
Visszaszáll a fáradt lélek...
Kong a kisded estharang.

Visszaszáll, de vissza nem tér
Multunk: mint a falevél,
Mit a tölgyről végetlen tér
Tájaira visz a szél!
Boldogságunk oda hervad,
Fedi örök síri hant,
Melyet többé vissza nem ad
Soha, soha semmi hang...
...Elnémul az estharang.