Umberto Saba: Arcképvázlat kislányomról olasz

Kislányom, piros labdával kezében,
nagy, égszínkék szemét reám emelve,
így szólt hozzám, - piciny fehér ruhája
volt rajta épp –„ Veled mennék Apácska.”
S én arra gondoltam tüstént, hogy annyi
csodálatos jelenségből e földön
hasonlít egynehányhoz kisleányom.
Hogy mi ő? Könnyű tajték, mely fehéren
porzik a hullámok hátán, kerengő
kék füstcsík, mit szétszór a szél kacagva,
felhő, ki játszi kóbor, nyári felleg -
mely szétfoszlik és gyűlni kezd az égen -
és más ily kósza dolgokhoz hasonló.

/Ford.: Végh György/