Zaharia Stancu: Ablakomnál az eső

 

Eső, ne zokogj többé ablakomnál.
Meguntam, hogy folyton halljalak,
amint nedves mezőn futsz mezítláb,
s testedre levél-köntös tapad.

Hold, ne kopogj ablakomon. Már
unom rólad az éneket.
Egy este üstökön ragadlak,
s a földre kényszerítelek.

Szeretek egy nőt. Hegedűnek,
szép hegedűnek látom testét.
Bús, bús az életem. Másodszor is
harmadszor is szívesen megszületnék.

A szerelem borát iszom, a szerelmét,
fenékig ürítem poharát.
Lehúzom az éj redőnyeit, ha
túlságosan fénylik már a világ.

Ablakomnál most eső sír. A hold
felhőkön túl magányosan nevet.
Jó egy kicsit a halandók közt élni
annak, aki embernek született.

/Ford.: Szemlér Ferenc/