A sárbereki gimnázium egyik jeles tanulója volt Marton József, aki sok
jeles tulajdonságot egyesített magában, pl: nem tudott úgy aludni egyik diák
sem, mint Marton barátunk. A tyúkokkal feküdt le és nem kelt sohasem előbb, míg
asztalon nem volt a reggeli, mert azt tartotta, csak akkor érdemes felkelni, ha
jó ígéret van arra, hogy a nap jól fog eltelni. Már pedig erre jobb ígéret nem
lehet, mint ha az asztalon párolog a kávé. A napi munkának ilyetén való
bevezetése, úgy tartotta, már kedvező jelnek tekinthető, így hát igen rossz
néven vette, ha szemrehányásokkal illették azért, mert a reggelit mindig
megvárta az ágyban. Ő úgy magyarázta a dolgot, hogy a római történelemből merte
ki ezt a nagy életbölcsességet. Így hát ez tanúbizonyság amellett is, hogy
nagyon jól ismeri a történelmet, ami már – szerinte – elég jogcím volt ahhoz,
hogy bármennyit dolgozik is az ember, egy órával sem él tovább, mint az, aki
nem dolgozik egész életében. Tehát a jövője azt diktálja az embernek, hogy
lehetőleg meg ne erőltesse magát a munkában, mert könnyen végzetes lehet rá
nézve. Így azután a mi Jóskánk csak annyit dolgozott, mint amennyit az élet
valódi bölcsességét nem értő tanárok reákényszerítettek, de fájt is a lelke
mindannyiszor, ha agysejtjeit vagy izmait meg kellett erőltetnie.
Mátyás király lustáinak jelesebb magyarázója nem volt és talán nem is
lesz, mint amilyen a mi kedves Jóska barátunk. Nem is tudta sehogyan sem
megérteni, hogyan tanulhatnak ennyi mindent össze ezek a tanárok. Valóságos
merényletet követtek el a saját életük ellen, mert hiszen az bizonyos, hogy nem
élnek ők sem tovább, mint azok, akik nem dolgoznak.
Hát mint fentebb írva vagyon, ez a Jóska diák régen készült haza. Nem
kisebb esemény csalogatta, mint a szüret. Ezt nagyon szerette, mintha még
munkának sem tekintette volna a szőlőszedést. Szerette sorra kóstolgatni a
fürtöket, majd meg a mustba mártotta bele ujját, végigszopogatta s úgy találta,
hogy igen jó. Hát amikor elkövetkezett a jó bográcsgulyás ideje, akarom
mondani: az ebéd. Letelepedett egy bogrács mellé s bizony nem hagyta szégyenben
a szakácsnét, mert amit eléje tettek, azt, mintha fizettek volna a
kanalazgatásért, mind, de mind megette. Még a szomszédoknak is segített, ha
arról volt szó, hogy valakin kifog a gulyás. Az evés vala az egyetlen
foglalkozás, amit nem tartott kárba veszett munkának.
Ha pedig arra volnátok kíváncsiak, miként képzeljétek magatok elé a mi
Jóskánkat, már úgy értem, hogy milyen alakot állítsatok lelki szemetek elé, az
igen könnyű lesz, mert hát itt van: a feje úgy ingott a törzsén, mint egy
kisebb kondér, a lába olyan képet nyújtott, mint amikor két oszlop megindul
járni, a kézfeje meg kisebb kenyérsütőlapát benyomását tette, a hasa nem vala
kisebb, mint egy akós hordó. Hát a haja! Az volt ám a nagyszerű! Mint valami
amerikai vadlónak sörénye, úgy lobogott utána, de ő ezt szépnek tartotta.
Mondom, közelgett a szüret ideje, ami naponként jobban és jobban volt
tapasztalható Jóska nyugtalanságán, pedig a lusta emberek nem szoktak
nyugtalanok lenni. Jóska itt is kivétel volt.
Végre elérkezett a nagy nap. A diákok hazamehettek szüreti vakációra. A
máskor lomhán mozduló Jóska megélénkült. Szinte nem lehetett ráismerni. Nagy
kezeivel úgy hadonászott, mint valami öles doronggal. Az arca a mosolygástól
kidagadt akkorára, mint egy fiókkenyér.
Tehát Jóska is hazaérkezett a nagy napra, a szüretre. Jól mulatott a
szüreten, csak azt sajnálta, hogy igen rövid volt a vakáció, s amikor még el
sem indult, máris azon törte gondolkodásban meg nem erőltetett fejecskéjét,
hogyan lehetne a szünetet ügyesen meghosszabbítani, de úgy, hogy ebből baj ne
származzék, mert a tanárok megcsontosodott nézeteivel nem igen szeretett ellentétbe
jutni. Mert hát azon is méltatlankodva bosszankodott, hogy ezek a tanárok oly
igen ragaszkodnak a törvényekhez és szokásokhoz, amikor azoknak a megtartása
oly nagyon kényelmetlen, vagyis nem lehet az helyes, aminek a megtartása
rosszul érinti az ember nyugodt testi és lelki életét.
Önkínzásnak tartott minden olyan cselekedetet, amely a csendes emésztést
és a jó alvást zavarta.
Iszonyú agyfáradalmak után kitalálta végre a módját, hogyan fogja
meghosszabbítani a vakációt. Rettentő önhittel mosolygott, ha arra gondolt,
hogy az ő gondolkodáshoz nem szokott esze is ki tudta találni a módját a szünet
meghosszabbításának, pedig hányszor a szemére hányták a tanárok, hogy az
elhájasodott eszével nem tud gondolkodni s azt ajánlották, hogy kevesebbet
egyék.
Vagy két napja hazaérkeztek már a diákok a szüretről, csak Marton nem
érkezett meg, pedig nemigen volt szokása, hogy vakációról ne jönne meg
rendesen, mert attól tartott, hogy akkor legközelebb nem mehet haza, mert az
igazgató igen számon tartotta, hogy ki mikor megy haza és hogy megjön-e
rendesen.
Most az egyszer másra határozta el magát a mi jó barátunk.
-
Hát te, Marton, miért nem jöttél meg rendes időben a
vakációról? – kérdezte Jóskát az osztályfőnök.
-
Tanár úr, kérem, megjöttem volna a rendes időben, de
előbb indult a vonat, mint a menetrendben ki van írva. Kimentem az állomásra s
bár negyed órával előbb ott voltam, a vonat mégis otthagyott az állomáson. A
főnök azt mondta, hogy ez egyszer korábban indult, mint máskor szokott. Ez
néhanapján előfordul.
-
Jól van, Jóska, leülhetsz. Elhiszem, hogy kimentél
az állomásra a kellő időben, azt is elhiszem, hogy a vonat előbb elindult, mert
ilyesmi már velem is megtörtént. Máskor majd még korábban menj ki! Most, hogy
teljesen igazoltad elmaradásodat, nem kapsz semmi büntetést, csak arra figyelmeztetlek,
hogy máskor korábban menj ki az állomásra! Ugye megteszed?
-
Meg, tanár úr, kérem, máskor korábban megyek ki az
állomásra.
Ezzel befejezést nyert az igazoló eljárás. Legalább is Jóska azt hitte,
hogy ezzel egészen vége a nagy ügynek. A szünetben aztán nagy hangon magyarázta
társainak, hogy hogyan késett le a vonatról s hogy még az osztályfőnök is
elfogadta az igazolást, sőt mi több, az osztályfőnök úrral is megtörtént
efféle. A könnyen hívő diákok csak elhitték, hogy ez végleges elintézés, de voltak
néhányan, akik nem tudták megérteni a dolognak ilyen könnyen való megoldását s
akarva, nem akarva, valamit vártak még. Szóval gyanakodtak.
Volt még Jóskának egy kedves szórakozása, a vajtani búcsú. A búcsú sok
cukorkáját, süteményét végigkóstolni, körhintán órákat eltölteni, ez volt
szívének minden vágya. A szüreten kívül a vajtani búcsú volt, ami mozgásba
hozta csikordulósan mozduló eszét meg lomha testét.
Elérkezett a búcsú napja is. Már csak egy fél nap volt a vonat
indulásáig. Elő is áll Jóska a kérelemmel az osztályfőnökénél, hogy a régi
szokás szerint: legyen szíves hazaereszteni, mert ilyenkor igen sok vendég jön
náluk össze, rendesen távoli rokonok, akik csak egy évben egyszer jöttek el
Jóskáékhoz, a búcsú napján.
Mindig szokta is méltányolni az osztályfőnök Jóska kérését, s az
engedélyt meg is adta mindig. Nem tagadta meg most sem, amit végtelen nagy
hálával fogadott Jóska és a diákok előtt nem győzte magasztalni az osztályfőnök
nemes gondolkozását.
A vonat fél egykor indult az utolsó óra alatt. Éppen latin óra volt
ekkor, az osztályfőnök órája. Nem is kéredzkedett erről Jóska, mert úgy
gondolta, hogy majd az óra alatt fog elkéredzkedni, mint máskor is tette.
A latin óra igen érdekesen indult. Lendületes magyarázásba kezdett a
tanár. Julius Caesárról magyarázott igen kedvesen és meggyőzően. Az egész
osztály úgy figyelt, hogy majd a szemük ugrott ki a tanulóknak. Dehogy mert
Jóska most kéréssel alkalmatlankodni, pedig ugyancsak sokat izgett-mozgott.
Észre is vette az osztályfőnök, tudta is, hogy mit jelent ez a nagy mozgás.
Sőt, annál nagyobb lendülettel magyarázott tovább. Végre csöngettek. Egy óra, a
vonat már a harmadik határban jár, de azért Jóska a szörnyű lomha testével
nekiiramodik és lohol ki az állomásra abban a hitben, hogy talán késik a vonat.
Ezen futáson az egész utca nevetett, mert még nem látták Jóskát szaladni,
hiszen hát nem is tudott. Diákok, idegenek kacagtak Jóskán s ő ezt tudta is, de
nem törődött vele, hanem csak rohant, mint valami hústömeg.
Későn érkezett. A vonat messze járt már. Mit tehetett egyebet Jóska, nagy
búsan indult vissza.
Délután találkozik az osztályfőnökkel, aki igen gyengéden megkérdezi:
-
Miért nem mentél haza, Jóska, hiszen kaptál
engedélyt az eltávozásra?
-
Lekéstem, tanár úr, kérem.
-
Dehogy, a vonat indult korábban, hiszen ez már
máskor is megtörtént veled, úgy emlékszem rá.
Jóska nagyokat lépve tovább haladt és elgondolkozott rajta, hogyan is
indult el múltkor, szüretkor a vonata korábban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése