Csürös Emilia: Két veréb esete

Csiri és Csuri két pákosztos verébfióka volt. Ott volt a fészkük az eresz alatt, a konyhaajtó felett, s míg nyár volt, reggeltől estig ott csicseregtek.

Már erős volt a szárnyuk, el tudtak repülni a bükkfa erdőig is, de azért inkább csak az udvar felett keringéltek és megelégedtek azzal, hogy egyik akácfáról a másikra szálltak. Őszintén szólva, lusta volt a két verébúrfi, azért nem szerettek messzire repülni. Egyszer arra ébredtek, hogy a fecskék nagy csapatokba verődve körös-körül repülik az udvart, kertet, aztán leszállnak hangos tanácskozásra.

-      Hát ti micsoda bolondságot csináltok? – szólította meg egy vele egyidős fecskefiókát Csiri.

-      Erősítjük szárnyainkat, hogy ha jön a hideg, kibírjuk a hosszú tengerentúli utazást – felelte a fecske.

-      No, ilyesmi sem jutna eszembe! – szólt fölényesen Csiri. – Erős az én szárnyam akkor is, ha nem fárasztom hiába – és tovább sütkéreztek és csipogtak a napfényben.

Egy szép kora őszi reggelen a fecskék megint nagy csoportba verődve körülrepülték a házat, kertet, udvart, elbúcsúztak mindentől és mindenkitől és útrakeltek messze, messze, melegebb vidékre. A verebek csak nézték őket gúnyos csipogással.

-      No bizony, majd bolondok leszünk elmenni innen, mikor olyan szépen süt a nap és olyan sok elhullott búzaszem van a kazlak körül!

A fecskék elmentek és a verebek tovább is ott kényelmeskedtek egyik fáról a másikra szállva.

Hanem egy reggel az történt, hogy nem tudtak vizet inni a tócsákból, mert csillogó jéggé változott a víz. Dideregtek a verebek, panaszosan csipogtak, de nem tudták gyönge csőrükkel feltörni a jeget. Keservesen panaszkodtak egymásnak:

-      Mi lesz velünk, Csiri? Megfagyunk!

-      Meg bizony! Csipogta Csuri és még éhen is halunk, a búzaszemek mind befagytak a földbe!

A legjobban akkor ijedtek meg, amikor elkezdett havazni. Egyik napról a másikra vastag fehér hótakaró borult a földre, kazlakra, háztetőkre. No, itt már komoly terven törte a fejét a két kis éhenkórász.

-      Te, Csiri! Tudod mit? Menjünk mi is el, mint a fecskék melegebb vidékre!

-      Jaj, de okos fiú vagy te, Csuri! Persze hogy megyünk! Ahol meleg van, ott bizonyosan búzaszemecske is van, nem fogunk éhezni, sem fázni!

A gondolatot tett követte. A két veréb szárnyra kelt és elindult melegebb vidékre. Csiri ment elől, Csuri utána. Már előre örültek a napsugárnak, búzaszemecskének, ami reájuk a melegebb vidéken vár.

Aztán mondjam, ne mondjam?

Bizony Csiri és Csuri sohasem jutottak messzebb vidékre. Még a bükkfa erdőig sem értek, amikor gyenge szárnyuk nem bírta tovább a repülést és kifáradva, aléltan lehullottak a hideg hóba. Fel sem keltek onnan többé – megfagytak.