Dsida Jenő: Csengő-bongó versike a mókuskáról

 

Távol tavaszt nézve,
ahonnan elkéstem,
délibáb-hivásban
emlékszem egy gyermek-nóta
csengő dallamára:
Mókuska, mókuska,
Fölmászott a fára...

Illatos nagy erdőn
pajzán játszi kedvvel
kacagó kisfiu,
hej, minek is ment el?
Miért nézel olyan búsan
a tölgy alatt állva?
...Mókuska, mókuska
fölmászott a fára.

Hajnalok a földet
sugarasra festik.
Akkor indultam el,
s kergettem napestig.
Kergettem is, igértem is
csaltam is - hiába:
Mókuska, mókuska
fölmászott a fára...

Okos szemű jószág,
gyerekvágyam lelke,
lompos kicsi mókus,
gyere az ölembe.
Tudod: jó kisfiu vagyok,
s tudod: nagyon árva -
Mókuska, mókuska
fölmászott a fára...

Nem kellett karácsony,
csörgő dió, alma, -
ugrált a kis mókus
maga után csalva.
Csodaszarvas: elcsábitott
Epedés-országba:
Mókuska, mókuska
fölmászott a fára...

Sóvárgó szivemen
megfogant az átok:
azóta elszökik,
akármit is látok:
Ilyen hűtlen, fürge mókus
lelkem minden vágya:
Mókuska, mókuska
fölmászott a fára...

Távol tavaszt nézve,
ahonnan elkéstem,
délibáb-hivásban,
álom-kergetésben,
sírni kell egy bohó kis vers
régi dallamára:
Mókuska, mókuska
fölmászott a fára...