Zöld lombkoszorúban sötét fuvalom.
Pici kék virágok lebegik körül a magányos
Arculatát s az arany-szín lépteket is,
Melyek elhalnak lassan az olajfa alatt.
Mámoros szárnyakon libben föl az éj a magasba.
Elvérzik lassan az Alázat: a harmat
Csöppenként hull le a virágzó tüskebokorról.
Az Irgalom egy megpattanó szivet ölel át
Ragyogó, suhogó karjaival.
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése