Több karcsú nyírfa áll ott mozdulatlan:
kék tenger mentén, bíbor őszi láng.
És hangtalan az izzó alkonyatban
levél-raj szállt az arany légen át…
Csöndes volt minden…Csak szárnyak zaját
tükrözte s madarak dalát riadtan
a táj, ahogy a fényben úszó fák
fölött vonultak lassan a magasban.
S aztán éj jött, daluk megbontani.
Szél járt, a víz tompán beszélt a parthoz,
kékes-sárgán csillant egy esti csillag,
s a nádak közt, melyek zizegve ringtak,
kirajzolódtak, metszetként, a markos
halászok lágy japáni árnyai…
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése