Rigó szólt a tavaszi égen,
élveztem fájó énekét –
nem érdekelt a fagy s a szél sem:
a harmat, a hó, a sötét.
Egyhangú, tiszta dalokat
hallok most a kertből naponta:
szerelmesek bolyonganak
és már barnul a szilfa lombja.
Nagyobb most szívem bánata,
fájóbb a tépő téli szélnél –
mert ki mereng a múlt vizénél,
az már boldog nem lesz soha.
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése