Fáradt vagyok. A késő esti fényben
megállok még azért a dombtetőn.
Le, a falu felé az út sötéten
kanyarog, a homályban elveszőn.
Mivé lett, mivé a régi világ itt?
Idegen minden s mégis ismerős…
Vállam mellől egy másik váll hiányzik:
vágyam-értő, törékeny és erős.
S jaj, vénkoromra is magam maradtam:
nem kötnek semmiféle kötelek –
Egy tölgyfa int: szívem repes riadtan:
itt játszottam hajdan, mint kisgyerek…
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése