Szemközt a sápadt, szürke parttal,
a víz színével egy vonalban
az út sóvár szemébe tűnnek
eső kontúrjaként a nyárfák.
A reszkető levél-ég alján
egy férfi megy, sosem magányos:
a hűs folyóval elbeszélget.
Múszák, szellők hárfái nyárfák!
A víz örül önnön magának,
és minden kis kanyart kiélvez,
s közben borzongva könnyű táncba
a nyárfák át-átrajzolódnak.
S oly egyszín zöld a hűs folyóval
a lomb, s búg lom a lomb-galambhoz:
a boldog férfi hallja őket:
nyárfák, de szinte már zenék is!
A parton, boldog ott a férfi,
a hűs folyó vizét követvén,
mert társra lelt a kósza habban
s a nyárfák fúgaként kisérik!
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése