Szatmárban egy kis csárda van,
Trézsi asszony lakott ottan.
Éjfél haján, bogárszemű,
Kerek tagú, őz termetű:
De jaj, mi szép, oly csintalan,
Rózsás ajkin pör úntalan.
Most kezde csak honn kis vitát,
Csöröl, pöröl, ver, amit lát.
Férjén a sor, ki szugban ül,
Midőn ily szó harsog kivül:
"Jön a tatár!"
Rémül, sír, fut, bujkál a nép:
De szép Trézsi hetykén kilép:
Ő férfitól hamar nem fél,
Kivált az ügy ha nyelvre kél.
Még harctól lángzók arcai,
Lejtnek hókeble halmai,
Midőn jön egy zömök tatár,
Szívén zsákmány, szemén tűzár.
A szép Trézsi kényére hat,
Nem kér soká, felé ugrat,
Derékban őt átöleli,
Magához lóra emeli.
Eltér s örömlobbantában
Rá-rá pislog nyargaltában.
Búsúl a férj szép asszonyán,
Utána néz - mint vész után:
S amint eltűn, könny könnyet hajt.
Sajnálná őt, és felsóhajt:
"Szegény tatár!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése