Kisfaludy Károly: A magányos sír

Keskeny völgye rejtekében,
Egy magányos sír tövében
Ül s andalg a remete:
Barna felhők tornyosulnak
S halk morajjal felvonulnak:
A nap búcsúfényt vete.

Távolt mérő lángszemekkel
Egy utas jő gyors léptekkel:
"Merre utas?" "Messze még!
A sötétlő fenyvesen túl
Útam a kék hegyfokig nyúl,
Azt elérni szívem ég."

"Útas! útas fergeteg kél:
Hallod, mint zúg s ordít a szél,
Szállj meg kis hajlékomban:
Vészre gyűlt a földi pára,
Elhúnyt már a nap sugára:
Nyugodj édes álomban."

"Boldogé az édes álom,
Én e völgyben nem találom:
Messzebb vágy hű kebelem!
Túl az erdőn, túl a berken,
Lelkem új életre serken,
Hívemet ha fölemelem."

"Borzasztó az éji pálya,
Vészt lappangtat bús homálya,
S fenndöbörgő fellegek
Tűzözönben vívnak immár,
Sujt a villám, végveszély vár:
Útas! útas! rettegek."

"A veszélytől csak boldog tart:
Reszket s néz, hol a biztos part:
Jámbor ősz! nem félek én.
Rendületlen hiedelmem,
Küzdve győzök, s lángszerelmem
Megjutalmaz lágy ölén."

"Útas! útas! nézd ezen sírt:
Bennlakó is lángszívet birt,
Kéjre termett lányka bár:
Ő is hű kebelre vágyva:
Most kemény föld szűzi ágya,
Nem szeret, nem érez már.

Hány rabot tőn szép alakja!
Dús kérőktől forra lakja,
S ő csak egyben egynek élt:
S bár az messze harcba tére
Honja hősi védletére,
Hív maradt, várt és remélt.

Hajnalfényben és napeste
Kedvesét könnyezve leste,
Állva e szirtek felett:
Egykor így - vész dúl körűle,
Reng, szédűl s a mélybe dűle -
Szíve áldozatja lett.

S amint a vadonba' jártam,
Föllelém s e sírba zártam:
Orma zöld! itt hamvad ő!
S az, kit oly sóhajtva vára,
Nem sohajt hideg porára!
Gyula, Gyula mégse' jő."

"Ő az! ő az! Húnyj el éltem!
Amit vágytam és reméltem,
E szűk hant már elnyelé:
Szórd villámid, rettentő ég!
Ordíts szélvész, mit vehetsz még?
Létem a búéjjelé.

Vissza hát a harcba! vissza!
Majd a föld ha vérem issza,
Lelkem ottfenn nála lesz.
Isten hozzád, jó öreg te! -
Tördelt hangon ezt rebegte -
Gyula tőled búcsut vesz."

S ment. A felhők szétvonulnak,
Víg tavaszszínben virúlnak
Erdők, berkek mindenütt:
Benne zajlik, s nemsokára
A nap feltünő sugára
Néma sírhalmára süt.