Éjszakára pici arany felhő
szállt a roppant szikla kebelére,
s ahogy ébredt a hajnali szellő,
visszaröppent a sugaras égbe.
Harmatos nyomát az ölelésnek
még sokáig őrizte a vén szirt:
ráncos szeme a semmibe révedt
s némán sajgott zord kő-szive, és sírt.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése