Móra Ferenc: A holdvilág ruhái

Sohasem tudtam elgondolni, mi keresnivalója van a holdvilágnak minden éjszaka a patakban. Ha kel, ha nyugszik, mindig bele-belebámul, mintha egyéb dolga se volna neki. Észre se veszi, hogy a felhőbárányokat ezalatt szanaszét kergeti a szél az égi mezőkön.

A madarak közt uhu-buhu a legtudósabb teremtés, a fülesbagoly. Ő akkor is virraszt, amikor minden jóravaló állat lefogja már a szempilláját. Őtőle tudakoltam meg, hogy mit keres a holdvilág a patakban.

-      Hu-hu-hu! – kacagott a tudós madár – erre engem nem tanítottak meg az iskolában. Hanem majd megkérdezem a vízparti fűzfától: mit keres a holdvilág a patakban.

Biz a fűzfa sem tudta, hanem ő megkérdezte a locsogó halaktól. A halak ellocsogták a fűzfának, a fűzfa elsusogta a bagolynak, bagoly elhuhukolta nekem, én meg elmondom nektek: mit keres a holdvilág a patakban?

Mikor, mikor se, de hajnalon innen, éjfelen túl, hogy a kaszás-csillag megszólította a holdvilágot:

-      Hallod-e te, holdvilág, hogy nem szégyenled te magad, mennyei pásztor létedre ilyen ágrul-szakadtan járni? Mit ér, hogy csupa ezüstből van a szűröd, ha akkora lyukak feketéllenek rajta, mint a tenyerem?

-      Oka-foka van annak, mint a csányi baltának – mondta a holdvilág. – Szél fújja, vihar tépi, csillagtüske hasítja az én szűrömet.

-      Varrathatnál már helyette újat – tanácsolta neki a kaszás-csillag.

-      Hej, haj, nagy baj – sóhajtotta nekikeseredve a holdvilág -, nem teremtett még az Isten olyan szabót, aki nekem gúnyát tudna varrni.

-      Javaslok én neked egyet – felelte a csillag. – Odalent lakik a patakban. Rák szabónak hívják. Mondhatom ügyes mesterember, öröm nála dolgoztatni.

Kapott a szón a holdvilág s még azon este meglátogatta a patakban a rákot. Rák mester nagy ollócsattogtatással köszöntötte.

-      Miben lehetek szolgálatodra, csillagok pásztora?

-      Tudnál-e nekem új szűrt szabni ehelyett a viselt helyett, amelyiken már több a folt, mint a posztó?

-      Akár kettőt is – készségeskedett Rák szabó s mindjárt lecsattantott egy nádlevelet az ollójával, hogy mértéket vegyen a holdvilágról. Bizony alig érte körül gömbölyű termetét a mérték.

-      Mához két hétre nyakadba akaszthatod az új szűrt. Ezüst lesz a posztója, arany a cifrája.

Két hét múlva be is állított a holdvilág a Ták szabó műhelyébe. Ott volt már a fogason az új szűr, majd kiverte a szemét ragyogásával. Hanem az volt a baj, hogy a Rák szabó nem akart ráismerni a holdvilágra.

-      Mi járatban van az úr?

-      Eljöttem a szűrömért. Én vagyok a holdvilág.

-      Hiszi a piszi – csattogtatta Rák szabó az ollóját -, hát hova lett azóta a gömbölyűséged?

Szegény holdvilág csakugyan lesoványodott az alatt a két hét alatt, akár egy vajas kifli.

-      Hej, az ollóját neki! – mérgeskedett Rák szabó -, most már újra kell szabnom a szűrt. No gyere holdvilág, hadd veszek most már új méretet rólad. Leszakított egy fűzfalevelet, biz az majd kétszer körülérte a lefogyott holdvilág derekát.

-      Szétfejtem a szűrt: egy hét. Újra szabom: másik hét. Összevarrom: harmadik hét. Mához három hétre új szűrben legeltetheted nyájadat.

Három hét múlva megint jött a holdvilág, de úgy ki van gömbölyödve, akár egy hordó. Be sem fért a keskeny műhelyajtón, csak a küszöbről kérte az új szűrt, amelyikre éppen akkor varrta rá Rák szabó az utolsó tulipántot. Ahogy felpillantott és meglátta, hogy mennyire meghízott a holdvilág, mérgesen összecsattantotta az orra előtt az ollót.

-      Keress magadnak más bolondot, kedves holdvilág. Ha bőre szabom a gúnyád, lesoványodol, ha szűkre veszem, megkövéredel. Én ugyan szóba nem állok veled többet!

Rák szabó azzal úgy kiszaladt a hátulsó ajtón, hogy azóta se jött vissza. De még a patakból is kibujdosott haragjában s azóta nincsen rák a patakban. A holdvilág azonban a mai napig is keresi új szűrét, de még meg nem találja, abban jár, amit még a jó Isten adott neki. Aki nem hiszi, nézzen föl az égre, higyjen a maga szemének. Akkora fekete foltok vannak a holdvilág ezüst szűrén, mint az öklöm.