- Adjatok, adjatok, szegény nyomorultnak!
De a gazdag Markó ( így hívták a kereskedőt) rá sem nézett, elhaladt mellette. Egy szegény parasztember ment mögötte, aki megkönyörült a kolduson és egy kopekot dobott a kalapjába. Erre már a gazdag zsugori elszégyellte magát, visszafordult, és odament a paraszthoz:
- Hallod-é - mondta -, adj kölcsön egy kopeket! Magam is adnék alamizsnát ennek a koldusnak, de nincs aprópénzem.
A paraszt odaadta a kopeket, aztán megkérdezte:
- Mikor jöhetek el a kopekért?
- Jöjj el holnap.
Azzal elváltak.
Másodnap aztán a paraszt elment Markóhoz, a kölcsönadott kopekért.
- Itthon van-é a gazdag Markó? - kérdezte.
- Itt vagyok? Mi járatban vagy?
- Hát a kopek miatt bátorkodnék...- mondta a paraszt.
- Ejnye! Bizony, bizony! De most nincs aprópénzem. Talán gyere máskor.
A paraszt elköszönt.
- Hát majd eljövök holnap - gondolta.
De másnap valami dolga akadt és csak harmadnap köszöntött be Markóhoz. Ám az megint csak ötölt-hatolt.
- Ma sincs aprópénzem, igazán nincs. De ha egy százast fel tudsz váltani, szívesen megadom...Nincs?...Hát gyere el vagy tán két hét múlva...
Eltelt a két hét. A paraszt megint csak beállított. Amikor belépett az udvarra, Markó meglátta az ablakon keresztül. Odaszólt a feleségének:
- Hallod-e, asszony, már megint itt van az a paraszt! De én kifogok rajta. Hamarosan levetkőzöm, odafekszem az asztalra a szentkép alá. Takarj be gyorsan egy lepedővel s ülj a lábamhoz. Sírj, jajgass, mintha halottat siratnál. Oszt, ha bejön ez a paraszt és kéri az adósságot, mondd neki, hogy meghóttam.
Úgy tett, ahogy mondta. Levetkőzött, végignyújtózott az asztalon, a felesége betakarta lepedővel és szívszaggatóan jajgatott. Amikor pedig a paraszt belépett, megkérdezte:
- Hát te mit akarsz, jó ember?
- Az adósság miatt jöttem, instálom...
- Jaj, jaj - zokogott az asszony. - Az én uram, a gazdag Markó, hosszú életet kíván neked, de ő bizony meghótt az éjszaka...
- Az örök világosság fényeskedjék neki! - sajnálkozott a paraszt. - Hát ha már így van, legalább én tegyek neki egy utolsó szolgálatot a kopek helyett. Hadd mossam meg bűnös testét...
Azzal felkapott egy vasfazekat a tűzhelyről és zsupsz! végigöntötte Markót a forró vízzel. Ezt már nehezen bírta ki a halott. Ahogy a forró víz végigömlött a testén, elhúzta a száját és összerándult.
- Rugdalózz csak, rugdalózz! - gondolta a paraszt -, de előbb add meg a kopekomat!
Aztán megmosta a halottat és szépen felravatalozta, ahogy illik. Amikor ez megvolt, odaszólt az asszonynak:
- Most pedig, jó asszony, eredj, végy koporsót és gondoskodj a temetésről. Én addig virrasztok szegény Markó mellett és imádkozom érte.
Koporsóba tették hát Markót és felravatalozták a templomban. Ekkorra már lassan beesteledett.
Ott állt a ravatal a sötét templom hajójában, a paraszt meg virrasztott mellette. Egyszer csak nagy csörömpöléssel tört össze a templom egyik ablaka és három rabló mászott be rajta. A paraszt megijedt, elbújt az oltár mögé, a rablók pedig nekiestek a sok arany és ezüst kehelynek, aranyszőttes oltárterítőnek, és rakásra hordták a templom közepén. Osztozkodni kezdtek. Már mindent felosztottak maguk között, csak egy aranyból való kard volt még hátra. Ezen aztán összevesztek, mert mindegyik magának akarta. Ahogy ott veszekednek, egyszerre előugrott a paraszt, és elkiáltotta magát:
- Ugyan mit osztozkodtok? Azé legyen a kard, aki leüti vele a halott fejét!
Erre aztán Markó is elfelejtette halotti mivoltát! Egy-kettő kiugrott a koporsóból. A rablók halálra rémültek a feltámadt halott láttán, eldobták rablott kincseiket és hanyatt-homlok szaladtak a templomból. Az egyik még egy zsák aranyat is ott felejtett.
- Így van jól! - mondta a paraszt. - Gyere, Markó, osztozkodjunk a zsák aranyon.
Meg is osztozkodtak becsülettel.
- Hát mi lesz a kopekommal? - kérdezte a végén a paraszt.
- Nézd csak - mondta Markó -, most igazán nem adhatom meg a kopekodat. Láthatod, hogy nincs aprópénzem.
És vígan csörgette a zsebében az aranyakat. Bizony, a paraszt sohasem kapta vissza a pénzét.
/Ford.: Vajda István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése