Egyszer régen, mikor még vasút nem volt, egy oláhfalusi ember deszkát vitt Segesvárra. Mind egy szálig eladta a deszkát, de a pénzt, amit a deszkáért kapott, el is vásárolta. Az ám, de amikor éppen indulóban volt hazafelé, erősen megéhezett s evett volna szegény feje, de nem volt mit. Üres volt a tarisznyája is, üres a bugyellárisa is. Na, most mit csináljon? Ő bizony bement egy kurta kocsmába, hat főtt tojást rendelt, meg is ette annak rendjében, hanem mikor fizetésre került a dolog, mondta a kocsmárosnak, aki szász ember volt.
- No, szomszéd, én a tojást megevém, de pénzem nincs. Majd fizetek, ha még egyszer erre járok.
- Ohó, mondta a szász, adjon írást kend. A szó elrepül, az írás megmarad.
- A székely ember szava: írás, mondta büszkén a székely. Ne féljen, szomszéd, nem maradok adósa.
- Jól van, nyugodott meg a szomszéd, csak menjen kend Isten hírével. Majd meglátom, írás-e a székely ember szava?
Hát nem vett írást a szomszéd, de beírta a könyvébe annak rendje és módja szerint, hogy ezen s ezen a napon Péter Mózes oláhfalusi székely hitelbe megevett hat tojást. A székely pedig szép csendesen hazaballagott.
De mi történt, mi nem, esztendő múlt esztendő után, nem volt járása Segesvár felé. Éppen kerek tíz esztendő múltán ment megint Segesvárra s az volt az első dolga, hogy beállított a szomszédhoz.
- Adjon Isten, szomszéd. Emlékszik-e rám?
A szomszéd idegenül rázta a fejét.
- Hát én vagyok Péter Mózes. Ennek előtte tíz esztendővel , amikor végighúzta kék és aranyban játszó hosszú uszályátmegettem itt hat főtt tojást, ihol itt az ára. S mindjárt le is számolt az asztalra hat pengő krajcárt.
- Ohó, nem addig a!, pattogott a szomszéd.
Azzal leült az asztal mellé, s krétával elkezdett számolni. Az egész asztalt teleírta számokkal.
Azzal kezdte a számolást, hogy hat tojásból lett volna hat csirke...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése