Stefan George: Déli öböl

Zöld szirteken dús kertek integetnek,
hol virágokra kék hullám repes föl
s korai enyhe és izzó szelektől
pattogzik érc-gúzsa a Megkötöttnek.

Hegyek szikráznak mélylila egekbe -
itt zafirbarlang árnya csábit: ott a
dicsőült messzeségbe fut a flotta...
Egy borzalom Őt ifjúvá üditette,

s most csipők táncát nézve csak a titkolt
nevet, csak azt sóhajtja, mondja, zengi...
S hogy a varázskör ereje belengi,
mint bor s méz, templom és tengeri sírbolt,

köréje álom-megnyugvás csukódik...
s ő dalban és ciprustól áldva néma
jéghonát s szirt müvét felejti, és a
biboröblök közt lassan felocsúdik.

/Ford.: Szabó Lőrinc/