Hirt sem hallok már felőled,
Erdős, völgyes szép hazám,
Most, hogy távol vagyok tőled,
Most szeretlek igazán.
Azt a völgyet, azt a bércet
Sohasem felejthetem,
S kél szivemben vágyó érzet,
Hogy pihenjek kebleden.
Semmi, semmi ki nem pótol,
El nem mossa képedet!
Kérdem a sebes folyótól:
Hogy' hagyott el tégedet?
Kérdem a szálló madártól:
Tán kiszáradt a berek,
Hogy tőled ő is elpártol,
Mint a hűtlen emberek?
Gondolom a nehéz felhő
Arcod özvegy fátyola:
Gondolom: a siró szellő
Egy ismerős furulya.
Gondolom: a virágillat
Erdő sóhajod talán, -
S pásztortűz az a kis csillag
Kék havasod oldalán.
Téged látlak minden képben,
Mely felém száll messziről:
A sik rónán minden lépten
Bércek árnya leng körül.
Búcsuzó anya fiának
Egy ereklye-képet ad -
S az, habár az évek szállnak,
Mindig kebelén marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése