Szent Ambrus: Éneke Ágnes vértanúságáról

 

Ágnes boldog szűz, e napon
született, mikor szellemét
szent vérével öntözte meg
s úgy küldte vissza ég felé.

Még férjhezmenni fiatal,
vértanuságra már erős:
holott a férfihit meging,
s a fáradt vénség megtörik.

Kettős gonddal a remegő
szülők őrzik a lányszobát,
de minden ajtón áttör az
igázhatatlan áhitat.

Azt hinnéd, nászra vezetik,
oly vidám arccal lépeget:
különös nászkincset visz ő
s szív-vére lesz a hozomány.

Fáklyát kap kezébe, hogy hamis
istennek gyújtson illatot,
s felel: "Krisztus szüzeihez
nem ilyen fáklyák illenek.

E tűz eloltja a hitet!
Ez a láng elfedi a fényt!
Vágj, pallos, vágj! hogy elfolyó
vérem az oltárt fojtsa ki!"

Mily szép volt, megsebezve még!
Magára vonta öltönyét.
Szemérme legfőbb gondja, hogy
meg ne láthassák meztelen.

S meghalt: de még szemérme élt.
Arcát kezével fedte ő.
Mikor elesett: térdre hullt
illendőn, szépen, megadón.

/Ford.: Babits Mihály/