Túrmezei Erzsébet: Fogd a kezem!

A ködön át,
az éjen át,
a mélyen át,
a lápon át
keresi lelkem otthonát.

Én megállnék,
leomlanék
és botlanék
és hullanék,
és minden veszve volna rég.

De óv a kéz,
és tart a kéz,
és áld a kéz,
a drága kéz.
Elveszni lenne így nehéz.

Csüggedni mért?
Remegni mért?
Aggódni mért?
Kérdezni mért?
Ki vele jár, mind célhoz ér.

Magamba' nem,
erőmbe' nem,
imámba' sem,
hitembe' sem,
de benne bízom teljesen.

Itt a kezem!
Fogd a kezem:
árva kezem,
gyenge kezem!
Tudom, hogy így megérkezem!